Furcsa helyzet és vitás közlekedési helyzet Szolnoknál, a 4-es elkerülőn (VIDEÓVAL)

Kétségtelenül elsőbbsége volt a kamerás autó vezetőjének, ám a vita során őt is megtalálták, hogy a legkevésbé sem volt együttműködő és ezzel csak rontott a helyzeten. Mi mit tettünk volna?

Tovább olvasom

Megint egészen ijesztő porvihar az autópályán, a látótávolság szinte nullára csökkent (VIDEÓVAL)

Szinte megismétlődött ugyanaz, ami három évvel ezelőtt halálos balesethez vezetett az M1-es autópályán, olyan porvihar alakult ki, hogy a járművek csak cammogva mertek haladni, annyira nem lehetett látni semmit a portól. És így jártak jól, mert 2023-mal ellentétben, ezúttal megúszták csattanás nélkül.

Tovább olvasom

Vigyázzunk, életveszélyessé vált a jászberényi kerékpárút

Olyan elváltozást produkált egyik napról a másikra, mintha egy kisebb föld alatti robbanás következett volna be. Ez talán nem is áll annyira messze a valóságtól, bár még találgatják, mi okozta ezt az igen jelentős balesetveszélyt. A legvalószínűbb, hogy az elképesztő hőséghez van ennek is köze.

Tovább olvasom

Döbbenet: azért ütközött össze két vadászrepülő, mert a pilóták mobillal fotóztak és videóztak

Egyikük előre be is jelentette, hogy a mobilját repülés közben nyomkodni fogja, hogy minél jobb felvételeket készíthessen repülés közben. Ezt azonban kissé túltolták és még örülhetnek, hogy élve megúszták és „csak” anyagi kár keletkezett. Az egyik pilóta azért hajtott végre egy veszélyes manővert, hogy jobb legyen a kilátás a fotókhoz. Aztán…

Tovább olvasom

Újabb hatalmas fideszes botrány a határban – gigantikus gumihulladék felhalmozva, lakott terület mellett (videóval)

Ilyet normál esetben még nem láttunk és nem is szabadna látnunk. Jelen információk szerint mégis úgy fest, hogy három fideszes képviselő is nyakig benne van abban, hogy évek leforgása alatt, minden jogszabály megszegésével 50 ezer köbméter(!) gumihulladékot halmoztak fel, veszélyeztetve a környezetet és a vízkincset.

Tovább olvasom

Komoly biztonsági hiányosságokkal épült meg a most átadott M4-es autóút, kódolva van a nagyobb baleset

Örömteli, hogy elkészült a híres „halálutat”, azaz a 4-es főutat kiváltani képes gyorsforgalmi út, de többek között túl szűkre épült, létfontosságú biztonsági elemeket nélkülözve. Erre hívták fel a figyelmet, emiatt sajnos üröm is vegyül az örömbe.

Tovább olvasom

Nem lehet félrenézni Szolnokon sem: ilyenek az akkuipari üzemek egészségügyi kockázatai

Nem kell, hogy egy csernobili méretű katasztrófa történjen ahhoz, hogy Szolnok és környékének levegője, termőföldje és ivóvize visszafordíthatatlan károsodást szenvedjen. Elég ahhoz néhány akkuipari üzem. Nézzük, mit művel a természettel a Nikkel-Mangán-Kobalt kombináció. Orvosi vélemény, nem újságírók találták ki. Csak ki ne derüljön, hogy a főorvos úr is „brüsszelita”.

Tovább olvasom

Életveszélyes manőver: a sofőr hosszasan szembe ment a forgalommal az autópályán (videóval)

Vélhetően végig abban a tudatban lehetett a főszereplő, hogy mindenki más halad szabálytalanul az ő sávjában. Óriási szerencse, hogy nem történt tragédia. A forgalomfigyelő kamera mindent megörökített. Azért ha mindenki kizárólag szembe jön a sávunkban, kezdjünk gyanakodni.

Tovább olvasom