Döbbenet: azért ütközött össze két vadászrepülő, mert a pilóták mobillal fotóztak és videóztak

Egyikük előre be is jelentette, hogy a mobilját repülés közben nyomkodni fogja, hogy minél jobb felvételeket készíthessen repülés közben. Ezt azonban kissé túltolták és még örülhetnek, hogy élve megúszták és “csak” anyagi kár keletkezett. Az egyik pilóta azért hajtott végre egy veszélyes manővert, hogy jobb legyen a kilátás a fotókhoz. Aztán…

Tovább olvasom

Egészségre ártalmasnak nevezte a fideszes képviselő a zagyva-parti akkufeldolgozót

Az érintett kormánypárti képviselő a hangfelvétel hallatán visszakozott és állítja, márpedig ő ilyet nem mondott. A felvételen nyíltan beismerte, hogy az akkufeldolgozó üzem ártalmas az egészségre és ellene érvelt. Akkor még.

Tovább olvasom

Hatalmas tömegkarambol az autópályán, negyvennél is több autó ütközött össze

Az időjárás nem volt kegyes a közlekedők számára, jeges, téli útviszonyok között vezettek, a jelek szerint túlságosan is gyorsan Szöul közelében. Halálos áldozat és rengeteg sérült is van. Negyvennél is több jármű ütközött össze egy dél-koreai autópályán vasárnap a főváros, Szöul közelében, írja a Korea Times. Egy ember szívrohamot kapott, őt kórházba vitték, de már nem tudták megmenteni az életét. Három súlyos és huszonegy könnyű sérült van, utóbbiakat a helyszínen ellátták a mentők. A tömegkarambol a Kurit és Poncshont összekötő gyorsforgalmi úton történt, Szöultól 46 kilométerre északkeletre. A baleset pontos okát még…

Tovább olvasom