Tisza: Kedden reggel megtudjuk, választókerületenként melyik két jelölt maradt versenyben

Magas részvétel mellett zajlik a Tisza Párt képviselőjelöltjeinek kiválasztása – jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter. A pártelnök szerint miközben a kormányoldal „levitézlett politikai komisszárjaival” áll szemben a civilekkel, a Tisza castingjának első fordulójában a szavazásra jogosultak több mint fele, egyes körzetekben pedig 70 százaléka már voksolt.

Tovább olvasom

Elárasztják a falvakat a fideszes háborús riogatással teli ingyenes „újsággal” – egy postás nem volt hajlandó kézbesíteni

„Egy darabot sem vagyok hajlandó kézbesíteni senkinek, nem riogatok sem öreget, sem gyereket a háborúval” – mondta el döntése okát. Már több megyéből is jelezték, hogy tele vannak a postaládák a 16 oldalas háborús riogatással, ahol természetesen a Tisza Pártot is megnevezik, mint háborús veszélyt. Szolnok megyében is szinte biztosan találkozni fogunk ezzel.

Tovább olvasom

Várható volt: központilag kiadott kérdésekkel bombázza a közmédia a Tisza előválasztási jelöltjeit, zaklatja családtagjait

A Megafon egyik legnagyobb szócsöve is hívogatja a Tisza jelöltjeit, az eddigi információk szerint a családtagokat is zaklatják, egy 87 éves édesanyát és egy jelölt 15 éves gyermekét is kérdezgették a Fidesz propagandistái. A legtöbb kormánykritikust ez nem lepte meg, erre számítottak, hogy a jelöltek azonnal célpontok lesznek.

Tovább olvasom

Minden érdekesség egy helyen a Tiszás jelöltállításról

Hétfőn éjszakába nyúlóan, de végre nyilvánosságra hozták a Tisza Párt képviselőjelölt-jelöltjeinek listáját. Mintegy 315 fő indul azért, hogy közülük kiválasszák azt a 105 embert, akik egyéniben indulhatnak majd a 2026-os parlamenti választáson. A névsorban akadnak ismert és kevésbé ismert közéleti szereplők, de nagy számban teljesen civil jelentkezők is. Van, ahol a lista nem teljes, vagy ki sem jött, akadnak hírességek és más közéleti szereplők, de egy biztos: a bejelentett személyek közül senki nem nyilatkozik a sajtónak egyelőre. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.

Tovább olvasom

Rost Andrea operaénekes lehet Kállai Mária kihívója?

Egyre több ismert közéleti szereplő neve merül fel a Tisza Párt készülő jelöltkiválasztási folyamatában. Ahogy megírtuk a Szol24-en, a párt pár órán belül nyilvánosan is bemutatja azokat a jelölteket, akik közül végül kiválaszthatják a 2026-os választások egyéni indulóit, de az esélyes jelöltek között van Rost Andrea operaénekes, aki Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es választókerületében lehet jelölt-jelölt, Kállai Mária körzetében.

Tovább olvasom

Több feltűnő furcsaságra is figyelmeztetnek a Tisza Pártot érintő adatlopással kapcsolatban

Egyre több ellenzéki politikus jelentkezik figyelemre méltó ellentmondásokkal, ami a Fidesz által az elmúlt két napban csúcsra járatott témát, a Tisza támogatóival kapcsolatos adatlopást és azok nyilvánosságra hozását érinti. Érdekes például, amikor más email-címet hoznak nyilvánosságra, mint amivel az illető az alkalmazásra regisztrált…

Tovább olvasom

Jászberénybe érkezik Lakner Zoltán politológus

Három évvel ezelőtt, 2022 tavaszán sokan érezték úgy, hogy minden eldőlt. A negyedik kétharmad után a közéletet a kiábrándultság, a reménytelenség és a politikai bénultság jellemezte. A NER kikezdhetetlennek tűnt, az ellenzéki pártok pedig végleg minden hitelüket elvesztették. Napjainkban, alig három év elteltével valami megmozdult az országban. Lakner Zoltán politológus új bookazine-ja és előadássorozata – „A depressziótól a reményig – hogyan jutottunk el idáig?” – ennek a változásnak az ívét vizsgálja Jászberényben is.

Tovább olvasom

„A Tisza pártban nincsenek hazafiak” – A Békemeneten és a Nemzet Menetén járt a Szol24 – videó

Idén október 23-án valódi politikai verseny és számháború alakult ki a Fidesz és a Tisza párt között. A kormánypártok Békementet tartottak a Tisza pedig a Nemzet Menetével ünnepelt. Mindkét esemény jelentős tömegeket mozgatott meg. A rendezvényekre a Szol24 is kilátogatott és a résztvevőket kérdezte.

Tovább olvasom