Folyik, de nem vihető víz a szolnoki Várkonyi téri domboknál található ártézi kúttól. A kifolyó vizsgálat alatt áll. Talán köze lehet hozzá, hogy állítólag a napokban valaki a kútban fürdött.
Tovább olvasomCímke: Szolnok
Ha Szolnokon a Lidlben Arnold Schwarzeneggerrel találkozik, ne csodálkozzon – videó
Idén lett ötven éves a nálunk is igen népszerű áruházlánc, ezért megkérték Schwarzeneggert valamire, az egykori akcióhős pedig elvállalta.
Tovább olvasomSimán kizúgott a Szolnoki MÁV a kupából, szintén NB III-as ellenfele négyet rámolt be
Esélye sem volt a tavaly még másodosztályú Szolnoknak, így nem maradt sok szurkolnivaló a kupában, ami megyei csapatainkat illeti.
Tovább olvasomHétfőtől módosul a menetrend a Budapest-Szolnok-Békéscsaba vonalon
Augusztus 28-tól október 13-ig a nemzetközi InterCity-k kivételével valamennyi vonat helyett pótlóbusz közlekedik Békéscsaba és Lőkösháza között. A Békéscsaba és Lőkösháza közötti átépítés miatt a Budapest-Szolnok-Békéscsaba-Lökösháza vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok – tájékoztatott a MÁV Zrt. Mint írják, augusztus 28-tól október 13-ig a nemzetközi InterCity-k kivételével valamennyi vonat helyett pótlóbusz közlekedik Békéscsaba és Lőkösháza között. A pótlóbuszok Kétegyházán a Szent Imre utcai Volánbusz megállóban is megállnak. A Dacia nemzetközi gyorsvonatok (346, 347) kerülő útvonalon, Biharkeresztesen át közlekednek. Pótlásukra Békéscsaba és Szolnok között gyorsvonat közlekedik (7440, 7449).
Tovább olvasomKigyulladt egy szolnoki üzem
Olajfinomítás mellékterméke gyulladt ki egy Szolnok közelében. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Tovább olvasomPikniket rendeznek jövő hét szombaton a szolnoki RepTárban
Lézerharcot, fegyverkiállítást, 4D mozit láthatnak, és kipróbálhatják egy vadászrepülőgép irányítását is szimulátoron keresztül azok, akik ellátogatnak szeptember 2-án, szombaton a szolnoki RepTár Piknikre – közölte a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum közleményben az MTI-vel.
Tovább olvasomIdegen hüllő jelent meg a Tiszán Szolnoknál, ami a hazai mocsári teknősre veszélyes lehet
Eddig kizárólag házi kedvencként, otthon tartott teknősfaj kivadult példányát figyelték meg a Tisza szolnoki szakaszán. A szakemberek attól tartanak, hogy ez a teknősfaj, ha elszaporodik, kiszorítja élőhelyéről az itthon őshonos mocsári teknőst.
Tovább olvasomÁtszakította a szalagkorlátot egy teherautó az M4-esen Szolnoknál
A tájékoztatás szerint a balesetben nem sérült meg senki.
Tovább olvasomDöntés: nem lehet munkásszállóként hasznosítani a Tisza Szállót
Három kiemelt témában is döntött csütörtök délelőtt a szolnoki közgyűlés, többek között a Domus helyére kerülő Aldi kapcsán létesülő parkolóhelyekről.
Tovább olvasomElhullanak a hasznos rovarok a kémiai szúnyogirtás miatt – videó
Egyre többen próbálják felhívni a figyelmet arra a nyilvánvaló tényre, hogy a kémiai szúnyogirtás egy idejétmúlt megoldás, hiszen a bosszantó vérszívókon kívül sok egyéb élőlény is áldozatul esik az eljárásnak. Szalay Ferenc és a fideszes képviselők mégis ragaszkodnak hozzá.
Tovább olvasom