Konferenciát tartanak a művésztelepen, a megnyitón máris a népvándorlás veszélyéről beszéltek

Megosztás

A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával rendeznek kétnapos konferenciát A képzőművészet küldetése ma címmel a Szolnoki Művésztelepen, amelynek első napján elhangzott, hogy a művészet küldetése az értékteremtés, még akkor is, ha ez a definíció koronként változó, nehezen megfogható és a szubjektivitást sem mellőzi. És szóba került-e a bevándorlás? Egyet tippelhetnek!

A péntek délelőtti megnyitón Verebes György, a művésztelep vezetője üdvözölte a résztvevő vendégeket, aki emellett arról beszélt, hogy a helyi művészek nem kizárólag a saját karrierjüket építik, hanem erőteljes személyi felelősségvállalásukkal mutatnak példát a közösségnek.

Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott, hogy a kultúra a „lélek oxigénje”, amelynek küldetése, hogy az embereket kiragadja a mindennapi rohanásból.

Hazánk legrégebbi, 1902-ben megnyitott művésztelepe a szolnoki, amelyet nagyjából két évtizede újítottak fel és azóta ismét a hazai képzőművészeti élet egyik meghatározó helyszínévé vált.

A helyettes államtitkár szerint volt olyan időszak, amikor a képzőművészet nem a harmóniát kereste, amire jó példa a Szolnoki Művésztelep: többször lerombolták, a művészeket elűzték, de az alkotók mégis rendre visszatértek.

A kormányzat unásig ismert kommunikációs paneljei is elmaradhatatlan részét képezték a rendezvénynek. Szentmártoni úgy érezte, az alkalomhoz tökéletesen illő arról beszélni, hogy a láthatáron már itt az új háború, a legújabb kori népvándorlás, ami ellentétes kultúrákat tol össze, aminek véleménye szerint „katasztrófa is lehet a vége.”

Igazán hálásak lehetünk, hogy néhány gondolat azért Szolnokról, az itt alkotó művészekről is elhangzott. Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta, kiemelt szerepe van a kultúrának a megyeszékhelyen, ahol minden forint és fillér kultúrába fektetett összeg jó helyre megy.

Kép: MTI/Soós Lajos

Kapcsolódó cikkek