Kultúra, kikapcsolódás, Művésztelep – Kezdődik az ARTJáró

Megosztás

Ezen a hétvégén rendezik meg a XIX. ARTjáró Összművészeti Fesztivált, a szolnoki Művésztelep csodálatos környezetében.

Ki ne szeretné az ország legrégebbi művészeti közösségénél jól érezni magát? A művészetkedvelőknek találták ki a szolnoki ARTjáró Feszivált, melynek a város legromantikusabb környezete, az immár 120 éves Művésztelep ad otthont a Zagyva partján.

Amellett, hogy az összes művészeti ág képviselve lesz a háromnapos ingyenes programsorozaton, a fás, árnyas helyszín függőágy sziesztával, olvasószigettel és ételekkel, italokkal várja az érdeklődőket.

A csütörtöki nyitónaptól egészen vasárnap délutánig megtekinthető Fazekas Magdolna, Munkácsy-díjas festőművész jubileumi kiállítása. Az idén 90. életévét betöltött festőművész 1958 óta él és alkot a megyeszékhelyen.

Különleges helyszín és kihagyhatatlan koncertek

Június 30-án délután öt órakor kezdődik az Eső előtt – Eső után irodalmi est, melyen felolvas majd Balogh Ádám, Csányi István, Jenei Gyula és P. Nagy István. Este nyolckor pedig Rambler koncert veszi kezdetét, melyet Kispál Gyula alapított 2009-ben, azzal a céllal, hogy megismertessék az emberekkel Szabó Gábor dzsesszzenész életművét. Dr Kispál Gyula és Bagi László gitáron, Nagy Dénes bőgőn, Fekete Attila ütőhangszerrel, Nagy Csaba pedig dobon fog játszani a zenekarban. Még ugyanezen a napon színpadra lép a Robinzon Cirkusz és a Molnár Róbert Band.

Július 1-jén napközben Lazulj a könyvekkel! programon vehetünk részt a Verseghy Könyvtár és az Europass Iroda szervezésében, valamint az Agóra Helyi termékek vásárával akarja felkelteni az érdeklődést a szolnoki termelőkre és termékeikre. Később, délután ötkor A tánc ideje – a klasszikustól a modernig című előadás lesz megtekinthető az MTE mesteroktatója, Szitt Melinda és növendékei szereplésében. Este fél tizenkettőtől pedig egy meglepetés koncerttel szórakoztatják az érdeklődőket.

Az esti órákban varázslatos hangulat várja a művészetkedvelőket

Szerző: Futás Csilla

Fotók: Szolnoki Művésztelep

Kapcsolódó cikkek