Jászberény önkormányzata is hozzájárult a kórházi elismerésekhez, pedig tavaly semmibe nézték a polgármestert

Megosztás

A Semmelweis nap és az ápolók napja alkalmából tartott tegnap ünnepséget a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház. A rendezvény megszervezéséhez és a kitüntetettek díjazásához a város önkormányzata 800 ezer forinttal járult hozzá. Tavaly ezen az ünnepségen alázták meg Budai Lóránt polgármestert.

Nyolcszázezer forinttal támogatta meg a jászberényi önkormányzat a helyi Szent Erzsébet kórház Semmelweis és ápolók napi ünnepségét. A tetemes összegből elismeréseket adhattak át.

Budai Lóránt közölte, polgármesterként és egykori egészségügyi dolgozóként is gratulál a díjazottaknak, egyben megköszönte az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját.

Az eseményről beszámoló fotó szerint huszan részesülhettek elismerésben.

Az egész történet érdekessége, hogy a Budai Lóránt vezette város annak a kórháznak nyújtott támogatást, hogy abból díjakat adhasson át, aminek az a Csiki Zoltán a vezetője, aki annak idején kirúgta a kórházból Budai Lórántot.

Csiki azt a Sinkó-Káli Róbertet váltotta, aki annak idején alaposan elszólta magát még 2017-ben. Sinkó-Káli a szoljon.hu portálnak adott nyilatkozata nyomán több sajtóorgánum azt írta: az orvoshiány miatt több kórházi osztály is részlegesen bezár a nyárra.

Ezt később Sinkó-Káli úgy magyarázta, hogy kiforgatták a szavait.

Az említett kórházi eseményről beszámolt a Jászsági Térségi Tv (JTTV) is. Ebben feltűnik Pócs János országgyűlési képviselő is, aki szemmel láthatóan serényen közreműködött az elismerések átadásában.

A JTTV azt írta, hogy a Déryné Rendezvényházban adták át az elismeréseket a kiemelkedő munkát végző egészségügyi dolgozóknak. Dr. Csiki Zoltán főigazgató és Pócs János országgyűlési képviselő nyitotta a rendezvényt, majd dr. Badari Ágnes mondott ünnepi köszöntőt. A Jászság Népi Együttes műsora színesítette a délutánt.

Pócs János volt az egyébként, aki azt rótta fel az önkormányzatnak a JTTV egy műsorában, hogy nem ad elegendő pénzt a csángó fesztivál megrendezésére, arra több pénzt biztosított az állam. Csakhogy az önkormányzat a korábbi 10 milliós támogatást megtoldotta még 9 millióval, így viszont már a város adta a 35 milliós teljes költség jelentős részét.

Tavaly egyébként pont ezen az ünnepi eseményen alázták meg Budai Lórántot.

A Magyar Narancs írta meg, hogy nem fogadták a polgármester köszönését a magas rangú fideszesek, és nem szívesen látták maguk mellett az ünnepségen.

Mint a lap kitért rá, Semmelweis-nap és az ápolók napja alkalmából tartott ünnepséget a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház, a rendezvényre pedig meghívták Budai Lóránt polgármestert is, hogy az önkormányzat nevében személyesen köszöntse a kitüntetetteket. Egykori egészségügyi dolgozóként különösen nagy öröm volt ez számára, de érkezésekor a kórház főigazgatója és a meghívott díszvendégek, állítása szerint, még a köszönését sem fogadták, majd miután a rendezvény elején rajta kívül mindenkit köszöntöttek, gyorsan egyértelművé vált számára, hogy nemhogy az “ünnepi asztalhoz” nem fog ülni, de beszédet sem fog mondani.

A lap felemlegette a két fél közötti rossz viszonyt. Ezek szerint Csiki volt az, aki még 2015-ben, 12 év munkaviszonyt követően kirúgta Budait, aki ezért beperelte a kórházat. A Kecskeméti Munkaügyi Bíróság elsőfokú ítéletében ki is mondta, hogy politikai hovatartozása miatt jogellenesen távolították el az intézményből, majd Budai a pert 2017-ben másodfokon is megnyerte.

Forrás: Budai Lóránt és Jászsági Térségi TV Facebook és magyarnarancs.hu

Fotó: Jászsági Térségi TV

Kapcsolódó cikkek