Szombaton Orbán Viktor arról beszélt, hogy az ellenzék részéről gyűlölet és agresszió tapasztalható, efelől érdeklődve kérdezte a pillanatnyilag Semjén Zsolttól hangos Parlament folyosóin a képviselőket a Telex. Az Országgyűlésben a fideszes honatyák és honanyák nem meglepő módon a Tisza Pártot nevezték meg a gyűlölet forrásaként.
Tovább olvasomCímke: Pócs János
Pócs János szerint, amit tesznek, az jobb, mint amit a miniszterelnök mond – milliárdos útfelújítás
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei fideszes képviselő ezúttal egy útfelújításról jelentkezett, kiemelve, hogy “ezt meg sem ígérték, mégis megcsinálják.”
Tovább olvasomPócs János a jászteleki Tisza Sziget pitéjét kóstolta
A kötcsei, TEK által biztosított, a meg nem hívottakat szigorúan kitiltó rendezvényhez képest újdonság lehetett a fideszes képviselő számára, hogy “az ellenség” milyen szívélyesen fogadta és még pitével is kínálta.
Tovább olvasomMár nemcsak Pócs János mondja, hogy felújítják a jászberényi vasútállomást
A MÁV tájékoztatása szerint még az idén megkezdődik a jászberényi vasútállomás épületének felújítása. A beruházás során megújul a homlokzat, kicserélik a nyílászárókat, korszerűsítik a belső utastereket és új mosdók is létesülnek.
Tovább olvasomNagy segítség ez a magyar családoknak – Pócs János alapítóként jelentkezett egy Digitális Polgári Körből
Ráadásul kormánypárti képviselőtársa megfogalmazása szerint Pócs János a Jászság valaha volt legvagányabb politikusa. Mi is így látjuk?
Tovább olvasomMegújul a jászberényi vasútállomás – ígéri a fideszes Pócs János
Már számolni is nehéz, hogy az utóbbi 6-8 hónapban Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Fidesz hány milliárdnyi értékben ígért meg különböző beruházásokat. Íme a legújabb, ’25 őszén elkezdődik a jászberényi vasútállomás teljes felújítása.
Tovább olvasomNehezen hihető közvélemény-kutatással állt elő az Index, eszerint tarolna a Fidesz a Jászságban
Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében egy belső felmérésre hivatkozva azt állította, ha akkor hétvégén lettek volna a választások, akár nyolcvan egyéni választókerületet is elhozhatnának a kormánypártok. Nem meglepetés, hogy a Fidesz-közeli intézetek nem fognak Tisza-előnyt mutatni, de mégis szembetűnő, milyen mértékű különbségek figyelhetőek meg egy-egy közvélemény-kutató cég között. A kormányközeli Index hétfőn belengetett egy kutatást, amely a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei 2-es számú, jászberényi központú választókerületre vonatkozik.
Tovább olvasomPócs János dinnyét ajándékozott jászkunsági időseknek
A képviselő maga számolt be eme fantasztikus ajándékról, amiről fénykép és bejegyzés is készült.
Tovább olvasomPócs János továbbra is képtelen leszakadni Magyar Péterről, most éppen ajándékot vitt a házához
Ez a videó legalább szelídebbre sikerült, mint a disznópörzsölős, amin Ruszin-Szendi Romulusznak üzent a jászsági fideszes képviselő. Feltűnő, hogy bár folyamatosan azt kommunikálja a Fidesz, hogy vezetnek a Tisza előtt, mégis minden politikusuk Magyar Péter befeketítésével foglalkozik. Pócs János sem kivétel.
Tovább olvasomMilliókat költ politikai hirdetésekre a Facebookon Pócs János
A közösségi médiában terjedő kormányzati propagandáról és annak költségeiről osztotta meg véleményét Bobák Zsolt, Jászberény önkormányzati képviselője. Bejegyzésében kemény kritikával illette Pócs Jánost, a Jászság fideszes országgyűlési képviselőjét, aki – mint írja – „felcsapott tartalomgyártónak” és egyre több videóval árasztja el a közösségi platformokat.
Tovább olvasom