Vádat emelt a Jászberényi Járási Ügyészség egy 24 éves jászladányi nő ellen, aki a szakítást követően hónapokon át szisztematikusan rongálta korábbi élettársa gépjárművét és a férfi édesanyjának lakóházát. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott különféle eszközökkel – köztük téglával, baltával és üzemanyaggal – hajtott végre támadásokat, ezzel tetemes anyagi kárt okozott.
Tovább olvasomCímke: kapcsolat
Eltűnt egy hétéves kislány Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, egy kapcsolattartási találkozás óta semmi nyoma
A történet közel sem „egyszerű” eltűnési ügy, a kislányt ugyanis a nevelőszülő az édesanyának adta át egy kapcsolattartási találkozásra, ám az a megbeszélt időpontra nem hozta vissza és azóta is elérhetetlen még a telefonszáma is. A rendőrség már keresi a kisgyermeket.
Tovább olvasomNem csak a 20 éveseké a világ! – Így dobd fel a kapcsolatod 50 felett
Sokan úgy gondolják, hogy az izgalom, a szenvedély és az újdonság varázsa a fiatal évekkel együtt halványul el, pedig ez korántsem törvényszerű. Egy hosszú kapcsolatban is jelen lehet az a fajta vibrálás, amely az elején jellemezte a párokat, csak gyakran tudatosabban kell újraépíteni. Az 50 feletti életkor nem lezárás, hanem egy új fejezet, ahol a tapasztalat és az önismeret különösen értékessé válik.
Tovább olvasomMagyar: az ukrán titkosszolgálati kémnek kikiáltott Hollónak baráti kapcsolata van Orbán Viktor egyik családtagjával
A Tisza Pártot és vezérét akarja a kormánymédia mindenáron az ukrán titkosszolgálatokkal összesározni, ám egyre több információra derül fény arról, hogy Holló Istvánnak valójában a Fidesz számtalan emberével van baráti jó viszonya és üzleti összefonódása. Erre hívta fel a figyelmet Magyar Péter, konkrét személyeket megnevezve.
Tovább olvasomA karcagi fideszes képviselő reméli, hogy az USA és Karcag kapcsolatai is javulnak Trump győzelmével
Nagyon bízott benne a képviselő, hogy Donald Trump nyeri az amerikai elnökválasztást, mert így a karcagi kapcsolatok is javulnak majd az Egyesült Államokkal. Biztosan így lesz.
Tovább olvasomFelvállalták: LL Junior 18 évvel fiatalabb párt talált és óriási a boldogság
Nincs tovább titkolózás, nem zavarja őket a közel két évtizedes korkülönbség, számos szerelmes fotóval léptek rivaldafénybe. LL Junior és Dárdai Blanka már egy ideje egy párt alkotnak. Bár a rapper és felesége, Körtvélyessy Kinga hosszú időt töltöttek azzal, hogy megpróbálják rendbe hozni a házasságukat, augusztusban L.L. Junior a nyilvánossággal is megosztotta, hogy végleg elválnak útjaik. Nem sokkal később pedig felröppentek a hírek, miszerint új szerelem van az életében. Később az is egyértelmű lett, hogy Dárdai Blanka énekesnő oldalán keresi a boldogságot. A részletekről a Blikk számolt be. A hírességek hónapok óta titkolóznak,…
Tovább olvasom