Nem minden gyereknek magától értetődő az ebéd a nyári szünetben

A nyári szünet sok családnak nemcsak szervezési kérdés, hanem komoly anyagi teher is. Ilyenkor különösen fontos lehet minden olyan lehetőség, ami levesz valamennyit a szülők válláról.

A tanév végével nem szűnik meg automatikusan az a probléma, amely sok családnál év közben is jelen van: a mindennapi étkezés biztosítása. Szolnokon ezért a nyári hónapokra is fenntartják azt a rendszert, amelynek célja, hogy a rászoruló gyermekek a szünet idején se maradjanak meleg étel nélkül.

Az önkormányzat július 1. és augusztus 31. között, összesen 43 munkanapon át biztosítja a szünidei gyermekétkeztetést. A szolgáltatás öt helyszínen érhető el, vagyis nem egyetlen központi pontra korlátozódik, hanem több városrészt is lefed.

A lehetőség első körben a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket érinti. Esetükben a szülőknek egy jogosultsági nyilatkozatot kell kitölteniük. Az érintett családokhoz az önkormányzat postán juttatta el a szükséges dokumentumokat, ezek közül 111 gyermek után már vissza is érkezett a nyilatkozat. A hivatal ugyanakkor továbbra is várja azokat, akik még nem küldték vissza a papírokat.

A támogatási kör azonban ennél szélesebb. Azok a családok is kérhetik az ingyenes étkeztetést, amelyek nem tartoznak automatikusan a fenti kategóriákba, de saját helyzetük alapján rászorulónak érzik magukat. Ebben az esetben kérelemre van szükség, amelyhez a Humán Szolgáltató Központ családsegítőjének vagy az érintett iskola támogató javaslatát is csatolni kell.

A nyomtatványok a Polgármesteri Hivatal Szociális Támogatások Osztályán érhetők el, illetve Szolnok hivatalos honlapjáról is letölthetők. A kérelmek személyesen a Kossuth tér 1. szám alatt, a hivatal földszinti irodájában adhatók le, elektronikusan pedig a [email protected] címre küldhetők. Telefonos tájékoztatás a 06-56-503-581-es számon, valamint az 582–586 végződésű hivatali mellékeken kérhető.

Kép: illusztráció/KRK

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek