Jászapátiban fogták el a rendőrök azt a 19 éves helyi nőt, akit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. A fiatal lány állítólag naponta árult drogot, a rendőrség több kábítószergyanús anyagot is lefoglalt a helyszínen.
Tovább olvasomCímke: Jászapáti
Jászapáti: Gazdák adományai kerültek rászorulókhoz
Jászapáti adott otthont megyénk első idei búzagyűjtő napjának a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében. A kezdeményezésben helyi gazdák adományoztak saját termésükből, amelyet később lisztté őrölnek és karitatív szervezetek közvetítésével rászorulókhoz juttatnak el.
Tovább olvasom„Nincs az embereknek elég pénze” – Egy jászapáti gazda a nehézségeiről beszélt Dobrev Klárának
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke a napokban Jászapátiban, a helyi vásárban találkozott egy termelővel, aki nyíltan beszélt neki arról, milyen kihívásokkal néznek szembe a magyar gazdák a növekvő költségek és a támogatások hiánya miatt.
Tovább olvasomMég a jászkunsági buszmegállóból is ellopta a padot
Főszereplőnk először “csak” kerékpárokat lopott, harmadjára már nem elégedett meg a megszokott zsákmánnyal, a buszmegálló térkőhöz rögzített padja is kellett neki.
Tovább olvasomKinyitott a Tölgyes strand Jászapátiban
Május elsejével megnyitotta kapuit a Tölgyes strand – erről a település független polgármestere Illés Gergő is megosztott egy videót Facebook-oldalán.
Tovább olvasomKét jászkunsági útonálló rablót kaptak el a rendőrök
Az elkövetők mindketten többszörösen büntetett előéletűek és rendkívül erőszakosan követték el rablásukat a városközpontban. Most végre rendőrkézre kerültek.
Tovább olvasomNagy tervekkel alakult Ifjúsági TISZA Sziget Jászapátin
A fiataloknál egyébként sem túl népszerű kormánypártok helyett a közélet iránt érdeklődő új generáció számára úgy tűnik, egy Ifjúsági TISZA Sziget jobb alternatíva, mint a Fidelitas. Hogy miért egy párezres jászsági kisváros számít Jász-Nagykun-Szolnok megye 2. számú választókerületében az epicentrumnak, azt Pócs János országgyűlési képviselővel lehet megindokolni, hiszen a politikus itt él, illetve Apátin indította tavaly narancsos színekben polgármesterjelöltnek a fiát, ifj. Pócsot. A Tisza áradása és a független helyi jelölt népszerűsége azonban keresztülhúzta a számításait, ráadásul azóta a térség egészében megrendülni látszik a Fidesz ereje.
Tovább olvasomKamerás megfigyelés Jászapátin és számos más jászkunsági településen
Szolnok és Jászberény környéki településeken korlátozásokat vezettek be, amelynek betartását kamerarendszerrel kívánnak ellenőrizni. A Nagy Testvér mindent lát.
Tovább olvasomFóliasátor az emeleten – lecsapott Jászapátin a bevetési egység
A rendőrség elfogott egy jászapáti férfit, aki az otthonában termesztett kábítószergyanús növényeket. A Police.hu információi szerint a hatóság március 24-én hajnalban csapott le a gyanúsítottra, akit a Tisza MEKTO egység segítségével vettek őrizetbe. A nyomozás adatai alapján a férfi 2024 vége óta foglalkozott termesztéssel.
Tovább olvasom„Ezt a kormányt le kell váltani” – Végigkövettük Magyar Péter Szolnok megyei útját – Videó
Március 24-én, hétfőn Jász-Nagykun-Szolnok megyében indította el országjárását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. A Nemzet Hangja konzultációban 12+1 kérdés szerepel, erre várják a válaszokat egészen április 11-ig. Magyar itt tartózkodása során nem kímélte Császár Attila kormánypárti újságírót és Pócs János térségi képviselőt sem, illetve elmondta a véleményét a megyeszékhelyre tervezett elektrolitgyár kapcsán. A Szol24-nek úgy nyilatkozott, a Tisza szigeteket illetően Szolnok megyében van az egyik legaktívabb közösségi életük.
Tovább olvasom