Tavaly nagy vihart kavart, hogy több fát is kivágtak Jászberényben. A lakosság megosztott volt, hogy miért volt szükség erre a lépésre, ami a számukra oly kedves Zagyva-parti fákat érintette. Nos, az idő az önkormányzatot igazolta, ugyanis a szeles időjárás újabb fák felett döntött. Mint azt Budai Lóránt polgármester közölte, felelős döntés vagy olcsó kampányfogás közül kellett választaniuk, amikor tavaly a Zagyva-parti sétány elöregedett és beteg – ezáltal életveszélyessé vált fáinak gallyazásáról és kivágásáról hoztak döntést. Már akkor tudták, hogy politikai ellenfeleik meglovagolják majd a témát, de az elmúlt napok szeles…
Tovább olvasomCímke: Jászberény
Így mosakszik egy dagi hód a jászberényi Zagyva-parton
Egy helyi lakos találkozott azzal a termetes hóddal, aki a Zagyva-parton üldögélt és békésen mosakodott hétfő délután Jászberényben. A közösségi oldalra feltöltött videót több százan megnézték és sok olyan hozzászóló volt, aki már tavaly is látni vélte a rágcsálót. Sokak szerint ez a példány ott él a környéken és tavaly nyáron három kölyke is volt. Egy másik helyi férfi ugyan még nem látta a bundás állatkát, de a nyomaira felfigyelt a környéken; faragott fatörzsek formájában. Néhányan azt képzelték vicces lesz megjegyezni, hogy szívesen haza vinnék az állat bundáját, vagy főznének…
Tovább olvasomMegszorításhoz új sportrendelet-tervezet passzolna Jászberényben
Jövő héten tárgyalja Jászberény képviselő-testülete a város új sportrendeletét. A munkaanyag kiküldése után személyes egyeztetésre várták a jászberényi sportegyesületek vezetőit. A megbeszélésen Balogh Béla alpolgármesterrel, a képviselő-testület tagjaival és a polgármesteri hivatal szakembereivel várták a sportágak helyi képviselőit és az érdeklődő lakosságot. Elhangzott, a megváltozott gazdasági helyzet és a takarékos költségvetés miatt kell átgondolni a támogatások rendszerét. A találkozó után Budai Lóránt megköszönte a tanulságos hozzászólásokat. A polgármester hozzátette, a segítő szándékú szakmai javaslatokat örömmel vették és azokat – lehetőség szerint – beépítik a rendeletalkotásba. Leszögezte, egy biztos, aki politikai…
Tovább olvasomA szomszéd szikrája gyújthatta fel a másik portán lévő tárolót
Egy húsz négyzetméteres, könnyűszerkezetes épületben tárolt bálák, illetve takarmány kapott lángra csütörtök délután Jászberényben, a Kerékgyártó Árpád utcában. A szomszéd a saját udvarában, az épület közelében hegesztett, és az ennek során keletkező szikra okozta a tüzet. A bejelentést egy szabadnapos tűzoltó tette, aki a szolgálatban lévő társai kiérkezése előtt lehetővé tette az ingatlanba történő bejutást, majd a közelben tartózkodókkal együtt oltani kezdte a lángokat. Az építményben három birka is volt, azokat kihajtották. A jászberényi hivatásos tűzoltók vízsugarakkal fejezték be a munkát. Képünk illusztráció.
Tovább olvasomA lánya miatt az anya berontott a rendelőbe, aztán elszabadult a pokol
A Jászberényi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a 49 éves jászfényszarui nővel szemben, aki a jászberényi kórházban önmagából kikelve fenyegetőzött.
Tovább olvasomMegyénkben is fákat csavart ki a viharos szél, megsérült a jászberényi gimnázium teteje
Közel húsz esetben kellett kivonulniuk a tűzoltóknak szombaton. “A Jászberényi Lehel Vezér Gimnázium tetejének bádogborítasát bontotta meg a szél, azt kellett visszaszögelni, illetve Újszászon egy étterem tetejére dőlt egy fa. A tető nem sérült meg, úgy tűnik, csak a rajta lévő napelemekben keletkezett kár” – nyilatkozta Németh Ádám, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a szoljon.hu portálnak. Dobozi Róbert, Újszász polgármestere is posztolt a szél okozta károkról: “Újszászon a Nagy úti kút mellett is kidöntött egy méretes fát a viharos szél. Személyi sérülés szerencsére nem történt, a katasztrófavédelem munkatársai a…
Tovább olvasomHatalmas szélben oltották az abonyi ház lángoló tetőszerkezetét
A viharos erejű szél miatt folyamatosan dolgoznak a tűzoltók az ország több vármegyéjében. Leginkább Pest vármegyében és Budapesten okozza a legtöbb gondot az időjárás, de hazánk más pontján is károkat okoz a szél. Délben több mint százhúsz helyre várták a tűzoltók segítségét az országban úttestre, vasúti sínekre, lakóépületekre dőlt fák eltávolítása, vagy éppen elszakadt elektromos vezetékek és távközlési szolgáltatói kábelek miatt. A fővárosban, a délelőtti órákban a X. kerületi Keresztúri úton leszakadt egy villanyoszlopra rögzített közlekedési tábla, három-négy méter magasan jelentett veszélyt. A VIII. kerületi Vajdahunyad utcában egy autóra dőlt…
Tovább olvasomNegyvennégy év mentőzés után vonult nyugdíjba
A minap töltötte utolsó szolgálatát a Jászberényi Mentőállomáson Németh István mentőápoló. A mindig áldozatkész életmentő 44 éven keresztül mentette az életeket, ráadásul több mint 10 ezer embert tanított meg az elsősegélynyújtás alapjaira mielőtt nyugdíjba vonult. Miután a hosszú évtizedek alatt a bajtársi közösség egyik tartópillérévé vált, ezután sem szakítja meg kapcsolatát a mentőkkel és azt ígéri, gyakran meglátogatja majd “második otthonát”. Németh István a Jászsági Térségi Tv-nek elmondta, azért is dolgozott 44 évig a berényi mentőállomáson, mert ott nagyon jó csapat van. Azt is elmondta, műszaki végzettsége ellenére került a…
Tovább olvasomKikanyarodott a biciklis elé, aki súlyosan megsérült
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 1 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a vármegye rendőrei 1 ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá 1 személyt fogtak el az ellene érvényben lévő körözés alapján. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Jászberény belterületén március 9-én a délutáni órákban. A sofőr a Hatvani út és a Göncöl út kereszteződéséhez érve, balra nagyívben kanyarodott, azonban nem adott elsőbbséget a védett úton érkező kerékpárosnak és összeütköztek. A baleset következtében a biciklis – az elsődleges orvosi vélemény…
Tovább olvasomKét tűzoltó megfeszített munkával mentette meg a halál torkából a férfit
Minap kora délután Jászberény egyik lakóépületéhez riasztották a település egyik tűzoltóegységét, mert a ház kéményének téglái meglazultak és veszélyessé váltak. A tulajdonost és szomszédját találták a megadott helyszínen, a rajparancsnok és egy tűzoltó pedig a helyzetet kezdte feltérképezni, amikor társaik jelezték nekik, hogy a házban élő idős férfi rosszul lett, keringése összeomlott. Mint később kiderült, tavaly év végén szívinfarktusa, a múlt hónapban pedig szívműtétje volt. A gépjárművezető az egyik tűzoltóval együtt azonnal megkezdte az újraélesztését. A műveletirányítás értesítette a mentőket, a rajparancsnok pedig a 112-es segélyhívót hívta. Az újraélesztést végző…
Tovább olvasom