Egészen elképesztő botrány, a fideszes média nemigen talál támadási felületet a Pócs János fiát a tavalyelőtti választáson legyőző Illés Gergőn, de most betámadták azzal, hogy az adventi díszek még mindig kint vannak a városban. Valóban világraszóló botrány lehet ebből…
Tovább olvasomCímke: Jász-Nagykun Szolnok megye
Rengeteg önkormányzati bérlakást újítanak fel Szolnokon (videóval)
Ezzel is igyekszik a város a lakhatási válságot enyhíteni megyeszékhelyünkön. Összesen 200 bérlakást újítanak fel záros határidőn belül.
Tovább olvasomFontos vízcső repedt meg Szolnokon, a Tisza híd alatt
A tervek szerint még a keddi napon végeznek a munkálatokkal a szakemberek. Jelen állás szerint legalább vízelzárásra nem kell számítani semelyik körzetben.
Tovább olvasomSzenzációs: ünnepélyesen megáldottak egy kis járdaszakaszt egy kelet-magyarországi faluban
A fejlődés megkérdőjelezhetetlen. Ősszel még csak az egyik miskolci fideszes képviselő hatalmas sikerként tálalta, hogy újraaszfaltoztak egy kb 15-20 méteres járdaszakaszt a városban, most egy szomszéd megyei kistelepülésen szintet léptek. Ezúttal meg is áldották hivatalos szertartással a felújított kis járdát a fideszes megyei elnök részvételével.
Tovább olvasomA fejlődés vitathatatlan – a drágán lízingelt külföldi mozdony lerobbant a szolnoki vonalon, az IC pedig roncstelephez hasonlít
A hétvégén tökéletes képet kaphattunk a viharos gyorsasággal fejlődő állami vasúti vállalatról. A méregdrágán, külföldről bérelt mozdony beadta a kulcsot a szolnoki vasútvonalon, egy 50 éves Szili vontatta a szerelvényt, amiben két egyforma vagont is alig találni.
Tovább olvasomElőre látható volt: látványosan megugrottak a lakásárak a Fidesz új hitelétől, Szolnok megyében átlag feletti az emelkedés
Mármint a lakásárak emelkedése, sajnos nem az életszínvonalé. A legtöbben éppen ettől tartottak és előre látták, hogy ez fog történni, de Orbán Viktor és a kormány körömszakadtáig ragaszkodott ahhoz, hogy a tavaly bevezetett új, kedvezményes hitelkonstrukció nem fogja durván megdobni az ingatlanárakat. De, nagyon is megdobta.
Tovább olvasom“Kedves Pócs János! Egyetért-e azzal, amely szerint a magyar romák a koszos vasúti mosdók takarítására valók?”
Nem egyszeri elszólás volt ez már Lázár Jánostól, többedszerre hallhattunk lenéző, semmibe vevő nyilatkozatokat a magyarországi cigányságról fideszes felső körös emberektől. Vajon Pócs János is egyetért Lázárral, vagy elhatárolódik tőle? Esetleg taktikai hallgatásba burkolózik?
Tovább olvasomMár rejtegetni kell, hogy valaki fideszes? Nagyítóval kell keresni a szórólapon, hogy például Németh Balázs a Fidesz jelöltje
Pedig a kormánypárton belül elég nagy névnek számít a közmédia korábbi hírolvasója, mostanában a Fidesz megmondóembere. A fővárosban már ők maguk sem bíznak szemernyit sem a sikerben? Vajon miért nem szerepel sem logó, sem a párt neve? Már rejtegetni kell, ha valaki Fidesz-jelölt, hátha a választó nem veszi észre?
Tovább olvasomTetten ért fatolvajt fogtak a megyehatár közelében, aki rendkívül erőszakosan elgázolta volna a lovasrendőrt
A Neszűrben is sikerült tetten érni a tolvajokat, most Nagykáta mellett sem sikerült meglépni. Utóbbi esetben azonban döbbenetes brutalitásról tett tanúbizonyságot a fatolvaj, simán elgázolta volna (részben el is ütötte) az őt lebuktató rendőrt lovával együtt. Ezzel csak saját helyzetét súlyosbította, mert gyorsan elkapták.
Tovább olvasomGázolás miatt vált kaotikussá a ceglédi és szolnoki vasútvonalak közlekedése
A Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony, a Budapest-Cegléd-Szeged és a Budapest-Lajosmizse vonalon hosszabb eljutási időkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon, illetve terelve közlekedő vonatokra kell számítani. Gázolt a Tokaj IC.
Tovább olvasom