Pár nap múlva visszatérhet a tél, a hétvégén újra havazhat

Vasárnap és hétfőn is előfordulhat hó az ország több pontján. A pénteken még kitartó enyhe idő után szombaton egy markáns hidegfront érkezik, ami sokfelé hoz esőt, záporokat, délen helyenként jelentősebb mennyiségű eső eshet – írja előrejelzésében az Időkép. Kezdetben a legmagasabb hegycsúcsainkon átmenetileg havas eső, havazás is előfordulhat. Délutánra az ország északi felén felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap, és ezeken a tájakon már csak néhol fordulhat elő egy-egy futó zápor, délen viszont csapadékosabb maradhat az idő. A nyugati-északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódhat. Több fokot visszaesik a hőmérséklet, napközben…

Tovább olvasom

Most dől el, hogy lesz-e síelésre alkalmas hótakaró a jövőben Magyarországon

Míg ötven-hatvan évvel ezelőtt akár három hónapon át is síelésre alkalmas hóviszonyok voltak Magyarország egyes helyein, addig mostanra már egy-két hétnek is örülni kell. Ha túl későn kezdjük el csökkenteni a kibocsátásokat, akkor előfordulhat, hogy 2060 után egyáltalán nem lehet majd havon síelni itthon, olvasható a Másfélfokon megjelent elemzésben. Az 1960–70-es években november közepétől január közepére egyenletesen növekedve átlagosan 12-14 cm-es hóvastagság alakult ki hegyeinkben, az 1980-as évektől ez inkább már februárban érte el maximumát, és a mennyisége is jelentősen csökkent, nagyjából megfeleződött. A legutóbbi két évtizedben tovább módosult a hótakaró, már…

Tovább olvasom

Minden csoda három napig tart – Olvadozik a szánkódomb

Hosszú idő után újra volt egy kis hó Szolnokon és ezt sokan kihasználták az elmúlt három napban. Habár az időjósok enyhülést jeleztek, a Szolnoki Élménysziget dacolt a rideg tényekkel és péntekre behavazta a Várkonyi téri dombokat. Facebookon Szalay Ferenc is ejtett néhány szót erről a rendkívüli jelenségről. A hozzászólok szerint minden pénzt megér néhány önfeledt óra és sokak szerint büszkék lehetünk a városunkra, hiszen itt mindennél fontosabb a gyermekek öröme. Sőt, egyeseket annyira magával ragadott a polgármester havas tájat kémlelő tekintete, hogy nem habozott megemlíteni a megyeszékhely fantasztikus adottságait, amelyek…

Tovább olvasom

Hétvégére megérkezik az első hó

Mediterrán ciklonok alakítják a következő napok időjárását, már kedden és szerdán is többfelé hullhat kiadós eső, miközben napközben 7-13 fok várható, írja az Időkép. Csütörtökön átmenetileg csökken a csapadékhajlam (5-12 fok), majd pénteken egy újabb mediterrán ciklonnak köszönhetően ismét csapadék érkezik, és északon, északkeleten megérkezhet az első havazás. Az Időkép előrejelzése szerint nagyobb eséllyel a hegyekben számíthatunk megmaradó hóra, de helyenként síkvidéken is kialakulhat hólepel. A Zempléni-hegységben, a Bükkben és a Mátrában viszont akár néhány centiméteres hótakaró is befedheti a tájat. A csúcshőmérséklet pénteken északon, északkeleten már csak 0-4, máshol…

Tovább olvasom

Magyarország több részén teljesen eltűnhet a hó a század végére

A jelenlegihez képest kétharmadával csökkenhet a havas napok száma, és 5 nap alatti országos éves átlagok lehetnek majd a század vége felé, amennyiben a jelenlegi ütemben folytatódik a kibocsátás. A területi eloszlás változékonysága miatt ez azt is jelentheti, hogy egyes országrészeken akár évekig nem lesz jelentős havazás – fedte fel a Másfélfok tanulmánya. A havazások a 2010-es éveket megelőzően országos éves átlagban, közel változatlanul 14-15 nap körül voltak, azonban ez napjainkra 11 napra csökkent. A legtöbb havas nap általában észak-északkeleten fordul elő, ahol szintén harmadával csökkent a havas napok száma. Jelentős havazásokból…

Tovább olvasom