Költési időszakban irtják a fákat Ligeti József körzetében

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) minden lehetséges felületen felhívja a figyelmet arra, hogy a szaporodási és vegetációs időszakban végzett fakivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek. Ám rég tudjuk: Szolnokra egészen más szabályok vonatkoznak.

Tovább olvasom

További fákat kell kivágni Jászberényben

Tavaly nagy vihart kavart, hogy több fát is kivágtak Jászberényben. A lakosság megosztott volt, hogy miért volt szükség erre a lépésre, ami a számukra oly kedves Zagyva-parti fákat érintette. Nos, az idő az önkormányzatot igazolta, ugyanis a szeles időjárás újabb fák felett döntött. Mint azt Budai Lóránt polgármester közölte, felelős döntés vagy olcsó kampányfogás közül kellett választaniuk, amikor tavaly a Zagyva-parti sétány elöregedett és beteg – ezáltal életveszélyessé vált fáinak gallyazásáról és kivágásáról hoztak döntést. Már akkor tudták, hogy politikai ellenfeleik meglovagolják majd a témát, de az elmúlt napok szeles…

Tovább olvasom

LMP: Az őshonos erdők kivágása elfogadhatatlan bűn

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja határozati javaslatot nyújtott be a bükkerdők védelmében, melynek célja a végveszélyben lévő erdők megmentése, és más őshonos erdők természetes állapotának fenntartása. A határozat értelmében a Parlament felszólítaná a kormányt, hogy tiltsa meg a vágást az ilyen erdőkben, azonban a nem védett erdőkben is korlátozni kell a vágásos üzemmódot – mondta el Szendefy Mária az LMP Somogy megyei elnöke. A határozati javaslatot a Parlament mezőgazdasági bizottsága, a fideszes többség a Jobbik és a Mi Hazánk asszisztálása mellett leszavazta a javaslatot, így az az Országház elé sem fog…

Tovább olvasom

És feltárult a graffitivel kipingált kopasz házfal: kivágtak egy fát a belvárosban

Szombaton láncfűrész zaja zengte be a szolnoki Tófenék utca környékét. Nekiálltak ugyanis egy fát kivágni a bútorbolt háta mögött. Mint a helyszínen megtudtuk, természetesen volt engedély rá, azt a városi főkertész adta meg. Ugyanakkor már nem az első jókora fa ez, amit kivágtak a belváros ezen részén. Korábbi fotókon jól látható, hogy a most kivágott fa közelében 2012-ben még állt egy kisebb facsoport, amit pótoltak ugyan egy fácskával, de mire az megnő ugyanakkorára, mint az elődei voltak, bizony pár évtizednek el kell telnie. A közelmúltban ugyan még egy fával nőtt…

Tovább olvasom

Martfűn nem csak vágnak, pótolnak is fákat

Minden kivágott fa helyett újat kell ültetni. Az előző évi szárazságot, aszályt és a talajvíz visszahúzódását a közterületeken lévő növényzet is megsínylette. A zöldfelületekben, parkokban bővelkedő Martfűn is nagy számban száradtak ki elsősorban nyír- és fenyőfák. A lakossági jelzések és saját felméréseik alapján folyamatosan vágják ki és távolítják el a kiszáradt, elkorhadt fákat az önkormányzat munkatársai. Több helyen csak fiatalítani kell, ahol nem muszáj, nem vágnak ki fákat. A közterületeken kivágott fák, levágott gallyak arra alkalmas részeit szociális tűzifaként hasznosítja az önkormányzat. Egyes zöldterületek, erdősávok esetében ebben az időszakban vágják…

Tovább olvasom

Civilek próbálták megakadályozni a szolnoki fák kivágását

Mi is beszámoltunk róla, hogy a Kassai út – Moha utca találkozásánál lévő parkoló kivitelezése során két darab nyárfa kivágása vált szükségessé. A Facebookon közzétett tájékoztatás alatt perceken belül számos aggódó hang jelent meg. Sokan nem tetszésüket fejezték ki a látszólag egészséges fák kivágásával kapcsolatban. Ám akadtak olyan civilek is, akik felálltak a székükből és a tettek mezejére léptek, hogy megakadályozzák a keddi fakivágást, derül ki a Városüzemeltetési Kft. szerdai közleményéből: A mai napon a Kassai út – Moha utca sarkán a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. dolgozóit munkavégzésük közben akadályozták. Az…

Tovább olvasom

Szolnokon két fát ki kell vágni egy parkoló építése miatt – nem mindenki örül

Az állandó probléma, a kevés parkolóhely összecsap a klímavédelmi célokkal és a zöld területek megóvásával. Sajnos többnyire a beton és a térkő nyer Magyarországon. A SzolnokTV tájékoztatta a lakosságot a közösségi médiában: “ TÁJÉKOZTATÁS  A Kassai út – Moha utca találkozásánál lévő parkoló kivitelezése során 2 db nyárfa kivágása vált szükségessé. Erre 2022.08.23-án (kedd) 7:30–17:00 között kerül sor. Kérjük, az érintett területet hagyják szabadon erre az időre! Megértésüket és türelmüket köszönjük!” A hozzászólások alapján viszont nem mindenki lelkesedik az egészséges fák kivágása miatt. “Ez a város botrányos. Klímapolitika? Röhej az egész…térkő…

Tovább olvasom

LMP: Győztünk, megvédtük a védett erdőket a Fidesz kivágási parancsától!

Az LMP felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz magától kivágta volna a védett fákat is, annyit, amennyit csak nem szégyell. De még nincs teljes megnyugvás a toldozott-foldozott rendeletet látva, annak ugyanis a teljes visszavonását követelik és még így is csak a kiindulópontra érkezne vissza az ország. A párt hivatalos közleményben reagált arra, hogy mégiscsak (újra) betiltják a tarvágást a természetvédelmi területeken, ezzel meghátrálni látszik a kormány a múlt heti, brutális erdőirtó álláspontjához képest. “Győztünk: megvédtük a védett erdőket! A kormány egy ma kiadott friss utasításban a korábbi döntésével szembemenve mégis…

Tovább olvasom