Vagy megépül az Aldi parkolóval vagy a fák maradnak meg, de akkor nem lesz Aldi, erről kellett dönteni

Megosztás

Bár jogszerű volt a fák kivágása a szolnoki Móra Ferenc úton, azért mégis illett volna tájékoztatni a környék lakóit, illetve a körzet önkormányzati képviselőjét a műveletről. Erről tartott sajtótájékoztatót Györfi Mihály, a körzet képviselője szerdán a helyszínen.

A szajoli jegyző jogszerűen járt el a fakivágások ügyében, de akkor tájékoztatnia is kellett volna a városnak az embereket, hogy kivágnak fákat az épülő Aldi környékén. Merthogy eredetileg nem erről volt szó. Parkolók kellenek, ezt eredetileg mindenki tudta, de azt, hogy fákat is ki kell vágni, arról nem volt szó. Ezt mondta Györfi Mihály, a körzet önkormányzati képviselője.

A város saját hatáskörben nem dönthetett, a kormányhivatal jelölte ki a szajoli önkormányzatot erre a feladatra.

Az ítélet jogszerű, csak amikor a szolnoki vezetés arról nyilatkozott, hogy jön az Aldi, azt elfelejtették közölni, hogy a parkolóépítés 11 fa kivágásával jár.

A lakók joggal sérelmezik, hogy erről nem kaptak tájékoztatást. A képviselő hangsúlyozta, ez legyen örök tanulság mindenki számára, hogy a lakók feje felett ne szülthessen döntés.

A környék lakóit márpedig nem tájékoztatták, ezért is érte őket hidegzuhanyként a fakivágás hétfőn reggel. Volt, aki azt mondta, a kivágott fákat maguk ültették el évtizedekkel ezelőtt. Most azokat vágták ki.

A képviselő megerősítette, annak mindenki örül, hogy az Aldi jön, csak a tájékoztatás hiányát kifogásolták. Meg kell érteni, hogy vagy lesz Aldi parkolóval, vagy a fák maradnak meg, de akkor nem lesz Aldi.

A kivágott fákat pótolni fogják, ennek is örülni lehet. A képviselő hangsúlyozta, addig, amíg nem épül parkolóház a városban, addig is szükség lenne több parkolóhely létesítésére, mert jelenleg a belvárosban napközben szinte lehetetlen üres parkolóhelyet találni.

Ezért is fordulhat elő az, hogy a Mórán élők szeretnék, ha a környék piros zónába esne, mert mindenki tud ott parkolni, csak pont ők nem.

A képviselő szerint valamilyen megoldást biztosan kell találni a parkolási helyzetre és felül kellene vizsgálni a város parkolási rendszerét.

Füle István, az ellenzék önkormányzati frakciójának vezetője is megtekintette Györfi Mihály (jobbra) társaságában az érintett területet

Kapcsolódó cikkek