Miskolcon fogták el néhány napja Európa egyik legkeresettebb bűnözőjét, most Pesten megszökött a rendőrök gyűrűjéből

Egyelőre érthetetlen, hogyan sikerült a bilincsből kibújnia, de emberünk pillanatok alatt otthagyta az őt üldöző zsarukat, mivel komoly élsportoló múlttal rendelkezik. Ezek után több, mint öt órán át meg tudott bújni a rendőrök elől.

Tovább olvasom

Autók tetején ugrált egy őrjöngő stoppos Újszászon

Az események azután szabadultak el, hogy a stoppos kérését a járműben ülők elutasították. Egyben utólag meg is erősítették a történtek ezt a döntést. Ezután balesetet okozott, majd egy másik autóba is bekéredzkedett, amit a célállomáson hálából őrjöngve tönkre vágott.

Tovább olvasom

Alig szabadult, de máris kirabolt egy kiskorút Újszászon

Két tanulsága is van az esetnek. Az egyik, hogy van, aki sosem tanul és újabb erőszakos bűncselekményt követ el, a másik pedig, hogy közterületen, ha idegenek közelében vagyunk, gyermekként különösen figyeljünk oda telefonunkra, mert bármikor kirabolhatnak minket.

Tovább olvasom

Lopás, csalás, rablás a Jászkunságban, utolsó bűntényének idején már gyanúsított volt

Szokták mondani, hogy addig jár a korsó a kútra. Ez a fiatal és erőszakos kenderesi hölgy nagyon próbálgatta a határokat, de végül a hetedik bűncselekménye után végképp lekapcsolták. Már előtte is meggyanúsították egy másik ügyben.

Tovább olvasom

Magyar Péter: Orbán Viktor világossá tette, hogy a Fidesz igazi arca az erőszakos Menczer Tamás

A Tisza Párt vezére reagált Orbán Viktor péntek reggeli szavaira. Szerinte a miniszterelnök a pápa meglátogatása után, ma világossá tette, hogy a Fidesz valódi arca a gyermekotthon előtt ittasan, erőszakosan hőbörgő, emberi mivoltából kivetkőző kommunikációs államtitkár.

Tovább olvasom