„Gyurcsányék mellett csak a Momentumnak lehet jövője, a többi bohóckodás”

Kemény szavakkal illette az egykori LMP-alapító Schiffer András az ellenzéket: szerinte a DK-n és a Donáth Anna vezette Momentumon kívül a többi párt politikai értelemben nem létezik. A Mandinernek adott interjút Schiffer András, aki többek között az ellenzéki szereplőkről, valamint a DK néhány hete bejelentett árnyékkormányáról is beszélt. A Demokratikus Koalíció szerinte kompetenciában levő előnyét nem tudta kimutatni az árnyékkormánnyal, noha a pártnak van egyedül szervezeti ereje és a kormányzati kompetencia nyomai is leginkább nála fedezhetők fel. Az LMP alapítója úgy látja, az árnyékkormányt időzítésben és a tagokban is „elkúrták”,…

Tovább olvasom

Súlyosan antidemokratikus lépésnek tartja a Szolnoki Többség a városháza körlevelét

A Szolnoki Többség súlyosan antidemokratikus lépésnek minősítette azt a polgármesteri hivatal által küldött körlevelet, melyben azt kérik a megyeszékhely középiskoláinak vezetőitől, hogy tájékoztassák a diákokat és kollégákat a hétvégén elvárt viselkedésről. Az országos közéletben tapasztalt aktualitásokhoz kapcsolódó jelképeknek, rigmusoknak, illetve bármilyen jellegű megnyilvánulásnak nincs helye a vetélkedőn. -olvasható abban a napokban körbeküldött levélben, amely a szombattól vasárnapig tartó, 24 órás ifjúsági rendezvényre vonatkozik. Ha tiltva nevelsz, hazudni tanítasz – kezdte az üggyel kapcsolatos, péntek reggeli sajtótájékoztatóját Berényi Gábor, jobbikos önkormányzati képviselő. Szerinte a fideszes városháza korlátozni próbálja a fiatalok szabad véleménynyilvánítását,…

Tovább olvasom

A szolnoki közgyűlést is elérte a brüsszelezés – reagált az ellenzék

A csütörtöki közgyűlésen elhangzottakról és az ott hozott döntésekről tartott sajtótájékoztatót Füle István, a Szolnoki Többség frakcióvezetője. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a képviselő-testület elfogadta azt a polgármester által benyújtott energiacsökkentő csomagot, melynek eredetileg része volt a közvilágítás éjszakára történő lekapcsolása. Végül a fény marad, de az önkormányzati fenntartású intézmények nagy része átmenetileg bezár (erről itt írtunk részletesen.) A helyi politikusok összejövetele a szokásosnál is szürreálisabbra sikerült. Szalay Ferenc szigorú osztályfőnök módjára regulázta az ellenzéki képviselőket és szinte mindenki kapott egy-egy virtuális körmöst: „Még mindig nem barátkoztak meg a gondolattal,…

Tovább olvasom

Kutatás: 700 ezer szavazót veszített, de így is simán nyerne a Fidesz

Az elpártolt választók ugyanis nem csapódtak az ellenzékhez, hanem a bizonytalanok táborába kerültek a Závecz kutatása szerint. Míg a választások után egy hónappal az elmúlt három évtized legmagasabb párttámogatottságát érte el a Fidesz (46 százalék, 3,7 millió szavazó), mostanra sokan elfordultak tőle. Jelenleg 37 százalék sorakozik fel mögöttük, ez 3 millió támogatót jelent – közölte a Závecz Research, amelynek friss közvélemény-kutatását a HVG szemlézte. E szerint a Fidesz visszaeséséből az ellenzék lényegesen nem tudott profitálni, a párt nélküliek lettek jóval többen: 20-ról 26 százalékra, félmillió fővel bővült a politikától távolságot tartók csoportja.…

Tovább olvasom

Fideszesek, emlékszünk? Orbán 2006-ban azt kérte az uniós képviselőktől, vonják meg hazánktól az ezermilliárdos támogatást

Pontosan tizenhat éve azt kérte még ellenzékből Orbán Viktor az EU-s képviselőktől, hogy ne fizessék ki a kormánynak a nekünk elvileg járó óriási pénzeket, mivel itt intézményesített a korrupció, a hamis adatok. Ezért az Európai Unió ne nyújtson segédkezet Magyarországnak. Akkor hogy is van ez a hazaárulás dolog mostanság? A részletekre Hadházy Ákos, megválasztott képviselő hívta fel a Facebookon. Mivel már akkor is bőven voltak internetes hírportálok, le is hozták ezt, csak a magyar ember eredendően feledékeny. “Orbán 16 éve még azt kérte az EU-s képviselőktől, hogy ne adjanak pénzt…

Tovább olvasom

Donáth Anna: Ne készüljünk jövő héten kormányváltásra!

A Momentum politikusának Facebook-bejegyzése akár egyfajta üzenetként is értelmezhető a folyamatosan “készülünk” felkiáltással posztoló Gyurcsány Ferenc irányába. Gyurcsány Ferenc az utóbbi időben gyakran posztol a közösségi médiában, aminek rendre az a vége, hogy „készülünk”. Ezzel kapcsolatban születhetett meg most Donáth Anna legújabb bejegyzése, amit a Demokratikus Koalíció elnökének címezhetett, bár a volt miniszterelnök neve egyszer sem szerepel a posztban. „Aki politikusként arra készül és arra célozgat, hogy a kormány majd heteken, vagy akár néhány hónapon belül megbukik, az az ellenzéki oldal legfontosabb munkáját akarja megspórolni” – olvasható Donáth bejegyzésében, amit…

Tovább olvasom

Nem vesz részt a Fidesz az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülésen

A kormánypárti frakciók nélkül pedig értelemszerűen nem is lesz határozatképes a parlamenti tanácskozás. Hétfőn közösen állt ki a Kossuth téren az áprilisi parlamenti választáson összefogásban indult és vereséget szenvedett DK, Momentum, MSZP, LMP, Jobbik és a Párbeszéd, és bejelentették: augusztus 8-ra rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek a képviselők egyötödének az aláírásával – írja az atv.hu. A rendkívüli ülésre benyújtott határozati javaslataikban indítványozzák a nagy politikai vihart és utcai tüntetéseket kiváltó katatörvény eltörlését a szeptemberi hatálybalépés előtt (Momentum), “a magyar családokat ellehetetlenítő rezsiemelés” megszüntetését (DK), a súlyos élelmiszerválság leküzdését ( Párbeszéd ), “fenntartható rezsicsökkentést”, a…

Tovább olvasom

Márki-Zay Péter szerint lehallgatták az ellenzék főhadiszállását

A korábbi közös miniszterelnök-jelölt elmondta: a kamerákról kiderült, hogy hangot is vesznek. Hangrögzítés nyomait találták meg az ellenzék főhadiszállásán – közölte Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában, amelyet a HVG szelézett. Az egykori ellenzéki miniszterelnök-jelölt azon a ponton jelentette ezt ki, amikor a műsorvezető megkérdezte: mit szól a Szabad Európa Rádió azon értesüléséhez, miszerint Rogán Antaléknak vannak emberei az ellenzékben. “Ezt tudjuk, sőt, most, amikor a volt irodánk informatikai hálózatát lebontó szerelő kollegákkal beszéltünk a héten, akkor kiderült az is, hogy valószínűleg valaki rácsatlakozott a kamerákra,…

Tovább olvasom

Nem zárta ki a saját párt alapításának lehetőségét Hadházy Ákos

Ez esetben mindenképp megkeresné Jaksity Györgyöt az ellenzéki képviselő. „Szép gesztus, nagy kitüntetés a Lex Hadházy, de érdemben a dolgok menetén nem változtat” – mondta Hadházy Ákos a Válasz Online-nak adott nagyinterjújában arról a törvényjavaslatról, amelyet gyakorlatilag rá szabott a Fidesz: az eskü letételéig Hadházy nem kérhet tájékoztatást az állami szervek vezetőitől és minősített adatokhoz sem férhet hozzá. A Hadházy azért nem vett részt a parlament alakuló ülésén, mert „nem kívánta legitimálni a tisztességtelen választás eredményét”, utána viszont jelezte, hogy letenné az esküt, de ezt Kövér László házelnök azóta sem engedi. Nem egyedül…

Tovább olvasom

Már a fővárosban is akkora az apátia, hogy rendkívül alacsony választási kedv mellett az ellenzék két helyen is veszített

Áprilisban a fővárosban nagy fölénnyel győzött az ellenzék, vidéken szinte esélye sem volt. Most jó, ha a választók harmada elment szavazni, így a háromból csak egy helyen nyert ellenzéki jelölt. Teljes a pangás. A közös ellenzék jelöltje, Vasvári László jelentős fölénnyel nyerte az időközi képviselőválasztást a főváros IV. Kerületében. Másik két budapesti kerületben viszont a Fidesz szerzett meg egy-egy eddig ellenzéki képviselői helyet. Az áprilisi parlamenti választáson is együtt szereplő MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, Jobbik és DK közös jelöltjeként indult az újpesti időközi önkormányzati egyéni képviselőválasztáson Vasvári László, és vasárnap…

Tovább olvasom