Sárdobálás és indulat helyett kulturált párbeszéd – interjú Farkas Csongor mezőtúri polgármester-jelölttel

Megosztás

Mezőtúr rendkívül érdekes helyszíne lesz a közelgő önkormányzati választásoknak: bár a 2022-es időközi voksoláson nagy fölénnyel nyert a Fidesz-KDNP által támogatott Szűcs Dániel, a helyi ellenzéki közösség, a Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület (TEKE) lendülete azt mutatja, van mit keresnie a városban a kormánykritikus erőknek is. A TEKE Farkas Csongort indítja, vele interjúztunk.

Szol24 – Mióta érdekel a közélet, milyen eddigi civil, vagy közéleti munkák alapján ismerhetnek a mezőtúriak?

Farkas Csongor – A közélettel először az egyetemi éveim második felében aktívan foglalkozni, és hónapról hónapra egyre több időt töltöttem főképp az országos politikával. Helyi szinten 2023 januárjában csöppentem bele a közéleti tevékenységekbe, amikor a Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület egyik ülésére meghívást kaptam, mint vendég. Utána gyorsan felvettem a fonalat a mezőtúri ügyeket illetően, természetesen sokat segített, hogy 3 és fél éven át dolgoztam Mezőtúr Város Önkormányzatánál.

Láttam a város problémáit, ezért mindenképpen segíteni szerettem volna. Először kicsiben kezdtük el a társadalmi munkákat a nyáron, amikor önálló akciókkal azon dolgoztunk, hogy szebbé tegyük városunkat. Most pedig néhány szinttel feljebb szeretnék lépni, hogy Mezőtúr a hosszú évek hanyatlása után végre a valódi fejlődés útjára lépjen.

Hogyan alaul a Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület képviselőjelölti csapata?

Természetesen alakul a Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület képviselőjelölt csapata. Minden héten érkezünk az újabb jelöltek bemutatásával, jelenleg két jelöltünket hoztuk nyilvánosságra. 

A 2022-es időközi polgármesterválasztáson a Fidesz-KDNP-s Szűcs Dániel jelentős fölénnyel, majdnem 60%-kal nyert a TEKE jelöltje ellen. Mi a stratégia az egyesületen belül, hogy ez az eredmény júniusban megforduljon?

2022-ben az országgyűlési választásokat követően hatalmas apátia uralkodott az ország jelentős részén, rengetegen elvesztették a reményt, és ezt jól tükrözte az időközi választás eredménye. Természetesen új stratégiával, megtervezett kampánnyal és a lehető legerősebb csapattal érkezünk, amit folyamatosan reprezentálunk is. Pontosan ismerjük a számokat, és tudjuk, hogy mik történtek a közel múltban a választásokon a városunkban. A tanulságokat levontuk, építkezünk apró lépésekkel, hiszen Róma sem egy nap alatt épült fel.

A TEKE közössége

Hogy látod a saját esélyeiteket, valamint az ellenfeletekét?

A saját esélyeinket látva bizakodó vagyok, ám realista is. Tudom, hogy alapvetően nem minket tartanak esélyesnek a közhangulat szerint, de mind a képviselő-testületet, mint a polgármesteri pozíciót tekintve győzhetünk. Győzhetünk, ha az emberek meglátják a kínálkozó lehetőséget, hogy új fejezetet nyissunk Mezőtúr történetében, mindezt együttműködve a lakosokkal, meghallgatva őket. Mi egy lendületes, virágzó Mezőtúr képét vizionáljuk, amely megfelel a 21.század követelményeinek, mindezeket hamarosan megjelenő programunkban mutatjuk be.

Mennyire tűnik úgy, hogy a térség jelenlegi ogy. képviselője, egykori mezőtúri polgármester Herczeg Zsolt aktívan kiveszi a részét majd a kampányból?

A jelenlegi országgyűlési képviselőnk mezőtúri illetőségű, és a szavazókörzetének a bázisa Mezőtúr, így biztosan részt fog venni intenzíven a kampányban. Sőt, ezt már a múlt héten jelezte, amikor a jó tíz éve megszokott pártutasítasokat követve beindította az arrogáns, erőszakos és bosszúálló kommunikációját, mely szerint kizárólag a jelenlegi polgármesterrel tudja elképzelni a munkát az elkövetkezendő önkormányzati ciklusban. Én ezt a fajta nyomást elítélem, melyet a választók felé sugároznak, és remélem, hogy nem fajul tovább ez a gyűlölködő kommunikáció, bármennyire is hatékonyan működik országszerte. 

Korrekt kampányra számít a TEKE, vagy vannak jelek, hogy elszabadulhatnak az indulatok?

Már érintettem valamelyest az előző válaszomban ezt a kérdést. Nem fognak kesztyűs kézzel bánni velünk, hiszen a jelenlegi rendszer a gyűlöleten alapszik, a megosztottságra épít és igyekszik a tájékozatlanságban tartani az embereket. Én személy szerint mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ne sárdobálásról, indulatokról és személyeskedésről szóljon a következő hónap. Azt meg lehet jósolni, hogy helyi szinten is el fognak szabadulni az indulatok a finishben, az érzelmek felülírják majd néhány embernél a puszta tényeket. 

Bármennyire is más értékrend szerint éljük az életünket, bármilyen elveket vallunk (bár néhány politikai ellenfelünknél kétséges, hogy ismeri-e ezt a fogalmat egyáltalán), a kulturált párbeszédek, az érdembeli viták, az érvek és a tények alapozzák a közbeszédet, legalábbis egy normális világban, azt mindenki döntse el, hogy mit tart normálisnak. 

Én politikus jelöltként ezekben hiszek, és szeretnék önazonos maradni az ilyesfajta gondolatokkal június 9-ig mindenképpen.

Képek: Farkas Csongor Fb

Kapcsolódó cikkek