Jelentős fejlesztéseket valósított meg a mezőtúri telephelyű cég

Megosztás

Új tárolót épített, modern gépeket vásárolt és napelemeket telepített a kukorica és napraforgó vetőmag tárolásával, csomagolásával foglalkozó Prince Job Holding Zrt. az egyik mezőtúri telephelyén – közölte az újlengyeli székhelyű cég az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint az uniós és hazai forrásból a fejlesztéshez elnyert feltételesen visszatérítendő támogatásuk összege több mint 294 millió forint volt.

A fejlesztéstől a vállalkozás versenyképességének növekedését várják, részben a költségek csökkentése, részben az árbevétel növelésének megalapozása által.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúron, a cég Földvári úti telephelyén épült fel az új 1385 négyzetméter alapterületű terméktároló. Ehhez járult még 12 targonca, két Bobcat kotrógép és egy Bobcat teleszkópos rakodógép beszerzése.

A nyolcvan munkavállalót foglalkoztató vállalkozás a nyilvános cégadatok szerint 1,045 milliárd forint nettó árbevételt ért el 2022-ben, míg egy évvel korábban több mint 989 millió forintot. A társaság adózott eredménye 2022-ben meghaladta a 74 millió forintot, 2021-ben a 87 millió forintot.

A kép illusztráció.

Kép: agraragazat.hu

MTI

Kapcsolódó cikkek