Hétvégén Kukoricafesztivál Sarudon

Megosztás

Egy egész napos aktív kikapcsolódásra várja a családokat és a baráti társaságokat Sarud Község Önkormányzata szeptember 30-án. Középpontban a kukorica.

Először tartanak Sarudon Kukorica Fesztivált, amelyről a település polgármestere elmondta: Sarudnak két nagy hosszú évekre visszanyúló hagyományos nyári rendezvénye van. Az egyik a nyár eleji Péter-Pál napi Aratóünnep, a másik pedig a nyár végi Lakodalmas. Utóbbit idén sajnos nem tudták megrendezni, de szerettek volna egy olyan rendezvényt, amelyre szívesen kilátogatnak a faluban élők és a turisták is. Így született meg a közelgő ősz jegyében a Kukorica fesztivál gondolata.

Egy egész napos aktív kikapcsolódásra várja a családokat és a baráti társaságokat Sarud Község Önkormányzata szeptember 30-án! Ez a nap a kukorica körül forog majd , legyen szó vetélkedésről, játékról, kézműves alkotásról vagy akár a gasztronómiáról!

A nap kukoricatörő versennyel indul majd. A település vezetője elmondta: Az Aratófesztiválon minden évben több csapat is indul , abban bíznak, hogy ez a lelkesedés a kukorica törésnél is meg lesz majd. 

Várják családok, baráti társaságok nevezését, a helyszínre pedig majd a szurkolókat. A csapatokra rá is fér majd a buzdítás, ugyanis ez a munka egyáltalán nem könnyű. A Tilcsi farm melletti kukoricaföldön kell majd egy adott távon kukoricát törni, aztán jöhet a  szárvágás, kévekötés. Amelyik csapat a leghamarabb végez a kijelölt távon, az nyer.  A versenyre nevezni szeptember 29-ig lehet. Az indulókra értékes nyeremények várnak!

A hagyományőrzés is megjelenik a programban, így lesz 

– csutkababa készítés

– morzsoló verseny

– csutka torony építés

– kukoricaszem-kép készítés

Az iskolaudvaron pedig 

elektromos kisautókat lehet kipróbálni. A Ligetben tartandó ebéd is alkalmazkodik a fesztivál tematikájához. Lesz marhapörkölt kukorica puliszkával és párolt zöldséggel . Tilcsik István kiemelte: A faluban már egy összeszokott csapat készíti ilyen eseményeken az ételeket. Legyen szó lakodalmas menüről, Katalin napi bálról, vagy akár bibliai ételekről. (via Alfoldhir.hu)

Kapcsolódó cikkek