Büntetné a magyar munkavállalók érdekeit sértő vállalatokat az MSZP

Megosztás

Komjáthi Imre az MSZP társelnöke arról számolt be, hogy az MSZP javaslatot nyújt be arra vonatkozóan, hogy büntessék azokat a multinacionális vállalatokat, amelyek nem törődnek a magyar munkavállalók jogaival.

Botrányos a kormány foglalkoztatáspolitikája. A multinacionális vállalatok esetleges kivonulására hivatkozva támogatta magyar adófizetői forintokból ezeket a vállalatokat, ehhez képest a dolgozó emberek mentek el Magyarországról azért, mert a kormány a multivállalatok érdekében, a magyar dolgozók kárára hoz intézkedéseket – írja a párt közleményében.


Az MSZP a Parlamenten belül és kívül is harcol a munkavállalók jogaiért. A párt ezért ismét határozati javaslatot nyújt be, mivel a munkáltatók nem veszik komolyan a magyar jogszabályokat. A javaslat értelmében azok a vállalatok, amelyek nem törődnek a munkavállalói jogokkal, két évre eltilthatók lennének minden állami és uniós támogatástól.

A Continental üzemében a napokban történt jogsértésekre úgy reagált Lázár János, hogy ilyen gyalázatos dolgok például Németországban nem történhetnének meg, mert az állam ezt nem hagyná. A miniszter azt is mondta, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a cég ne kapjon állami támogatást, amit kapott, azt pedig fizesse vissza.


Erről szól az MSZP határozati javaslata is, itt az ideje, hogy a kormány lépéseket tegyen a magyar munkavállalók jogaiért. Az állam nem nézheti tétlenül, hogy egy munkáltató lábbal tiporja a munkavállalói jogokat! – zárul az MSZP közleménye.

Kapcsolódó cikkek