Január 5-től várhatóan ismét működhet majd a belgyógyászati osztály a mezőtúri kórházban – jelentette be közösségi oldalán Herczeg Zsolt országgyűlési képviselő. A város korábbi polgármestere arról is beszámolt, hogy 250 millió forintos állami támogatás érkezik az intézményhez, ám a részletek egyelőre nem ismertek.
Tovább olvasomCímke: ellátás
Egy tiszaföldvári koncerten sérült meg a Road zenekar zenésze – Szolnokon látták el
Előfordul, hogy egy koncerten is nagyon félresikerül egy mozdulat. Ez most a Road sztárjával esett meg a tiszaföldvári fellépés során, az egyik térdszalagja bánta.
Tovább olvasomMostantól van igazán nagy baj a jászberényi kórházban
Régóta pedzegették és az eddig kiszivárgott hírek sem éppen adtak okot a bizakodásra. Most már viszont akkor a gond, hogy az orvos-szakértő szerint a jászberényi intézmény “gyakorlatilag megszűnt kórháznak lenni”. Ez pedig hatalmas probléma a városnak és vonzáskörzetének is. Íme a részletek.
Tovább olvasomÉrdekes cikk formálódik a szolnoki kórházban tapasztalható orvoshiányról és a bezárt osztályokról
Olyanok jelentkezését várják, akik saját, vagy hozzátartozójuk történetét osztanák meg azzal kapcsolatban, hogy ideiglenesen vagy véglegesen bezáró kórházi osztály, orvoshiány miatt más kórházba kellett menniük, hogy ellátást kapjanak. Csak bizonyítható esetek kerülnek a gyűjtésbe.
Tovább olvasomGondos ellátásban részesült a Hetényi inkubátorában talált kisbaba
Ahogy a Szol24-en is olvashattak róla, néhány nappal ezelőtt egy újszülöttet helyeztek el a Hetényi Géza Kórház bejáratánál található babamentő inkubátorban. A gondosan felöltöztetett újszülött egy egészséges kisfiú, összesen 2560 grammal és 51 centiméterrel jött a világra. Az RTl részletesen foglalkozott az esettel, illetve kiderült az is, mi történik abban az esetben, ha az anyuka akarata ellenére vették el tőle a gyermeket.
Tovább olvasomEljött a március, és tényleg be is zárt a szülészet Mezőtúron
Február közepén olvashattak a Szol24-en arról, hogy az eddig is komoly problémákkal küzdő mezőtúri kórházban márciustól nem lehet szülni, elsejétől szünetel a szülészeti ellátás, mivel két orvos is nyugdíjba vonul. Tényleg bekövetkezett, amitől tartottak: Dr. Farkas Csongor, a Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület (TEKE) képviselője szerint a helyi vezetők lapulnak, agyonhallgatják az eseményt, nincs tájékoztatás.
Tovább olvasomHa lehet, mostanában ne nagyon legyünk betegek a Jászkunságban és környékén
Eddig is tudtuk, hogy óriási a gond a közegészségügyben, de most már annyira nem is rejtik véka alá. Nincs, aki helyettesítse a szakorvosokat, vannak olyan szakrendelések, amik teljes egészében megszűnnek, más rendeléseknél “csak” a fél hónap marad ki év végén. Jászberényben, Nagykátán és igazából mindenhol figyeljünk oda.
Tovább olvasomBár azt pletykálták, hogy megszűnik, csak átalakul a Hetényi gyermeksebészeti ellátása
Az országos sajtó is beszámolt róla az elmúlt napokban, hogy az a hír terjed, megszűnik a gyermeksebészeti ellátás a szolnoki Hetényi Géza Kórházban. A tisztázás érdekében a Telex kérdésekkel fordult Piroska Miklóshoz főigazgatóhoz, aki a felmerülő pletykák ellenében viszonylag megnyugtató választ adott.
Tovább olvasomIsmét problémák, többnapos leállás a Hetényi egyes ügyeleteinél
Júniusban érdemes előre készülnünk rá, hogy sem neurológiai, sem stroke ügyelet nem lesz a szolnoki Hetényi Géza kórházban, sőt, egy hétig az arc- és állkapocs sebészeti ügyeleti ellátás is szünetelni fog. Az ok: humánerőforrás-hiány.
Tovább olvasomMég tovább nőttek a műtéti várólisták, egyre nagyobb bajban a magyar közkórházak
Jelenleg több mint 47 ezren várakoznak valamilyen műtéti beavatkozásra és ez még csak a hivatalosan elismert szám. Elképesztően hosszúra nyúltak az utóbbi években a kórházi várólisták. A közegészségügy gyakorlati értelemben már évekkel ezelőtt összeomlott, ezt mindenki tudja, aki közkórházba jár.
Tovább olvasom