„Ezt a kormányt le kell váltani” – Végigkövettük Magyar Péter Szolnok megyei útját – Videó

Március 24-én, hétfőn Jász-Nagykun-Szolnok megyében indította el országjárását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. A Nemzet Hangja konzultációban 12+1 kérdés szerepel, erre várják a válaszokat egészen április 11-ig. Magyar itt tartózkodása során nem kímélte Császár Attila kormánypárti újságírót és Pócs János térségi képviselőt sem, illetve elmondta a véleményét a megyeszékhelyre tervezett elektrolitgyár kapcsán. A Szol24-nek úgy nyilatkozott, a Tisza szigeteket illetően Szolnok megyében van az egyik legaktívabb közösségi életük.

Tovább olvasom

Hatalmas az érdeklődés az elektrolitgyár érkezése miatt tartott lakossági fórumon

Forrong Szolnok városa az elektrolitgyártó cég érkezése ellen. Ma rendkívüli testületi-ülést is tartottak. Györfi Mihály kezdeményezésére név szerinti szavazás történt a tájékoztató beszámolójának elfogadásáról. A képviselők egyhangúlag megerősítették, hogy megismerték a beruházás részleteit, a kormánypárti képviselők ennek tudatában kifejezték támogatásukat a projekt iránt, míg a Szolnokért frakció tagjai és dr. Sámson László, az Agóra képviselője, bár szintén tájékozódtak a tervekről, nem támogatják a beruházást. A pénteki nap lakossági fórummal folytatódott.

Tovább olvasom

Elektrolitgyár Szolnokon: kikerült a zárt ülés jegyzőkönyve

Jelen pillanatban is közgyűlést tartanak a szolnoki városházán, ahol név szerint szavaznak arról, tartsanak-e véleménynyilvánító népszavazást a kínai elektrolitgyárról. Györfi Mihály polgármester állítja, nem tudott a beruházásról, a Fidesz és a kormány képviselői azonban mást állítanak. Eközben kikerültek a zárt ülésen tavaly novemberben elhangzott információk.

Tovább olvasom

Nagyon furcsa “civil egyeztetés” lenne csütörtökön az elektrolit gyárról, kaotikus a helyzet

Ez önmagában kissé botrányos, ahogy ezt a nagy horderejű ügyet kezelik fentről. Most viszont a tiltakozókban embereikre találtak a kínai beruházó képviselői. Szerintük egy széleskörű társadalmi egyeztetés a legkevésbé sem így nézne ki, azt kérik, mindenki bojkottálja, mert ez nem így működik.

Tovább olvasom

Nem meglepő, hogy a kormánybiztos hazug hergeléssel vádolja Györfi Mihályt, a Fidesz felelősségéről egy szót sem ejt

Nem volt éppen Szolnok város történetének legszebb ékköve a jelenlegi polgármester indulatos beszéde a tiltakozó tömeg előtt. A kormánybiztos erre még rá is tesz egy lapáttal. Ugyanakkor feltűnő, hogy ő is csak Györfi felelősségét és hibáját firtatja, a Fideszét meg sem említi.

Tovább olvasom

Lakossági fórumot tart a szolnoki polgármester az elektrolitgyárral kapcsolatos kérdések megvitatására

Az elmúlt egy hétben Jász-Nagykun-Szolnok megye magára vonzotta a sajtó és a civilek országos szintű figyelmét. A környéken élők sérelmezik, hogy a tudtuk és a tájékoztatásuk nélkül született megállapodás a kínai Kunlunchem akkumulátor-ipari céggel, melynek leendő üzeme a tervek szerint Szolnok és Abony között épül majd meg. Györfi Mihály azonban eldöntötte, lakossági fórumot szervez, hogy a helyiek elmondhassák véleményüket és feltehessék kérdéseiket.

Tovább olvasom

Fokózódik a hangulat: készülnek a szolnokiak a csütörtöki tüntetésre az elektrolitgyár ellen

A városban élőket senki nem kérdezte meg arról, hogy beleegyeznének-e egy akkumulátor alkatrészüzem megépítésébe Szolnok és Abony között. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egész egyszerűen kész tények elé állította a lakosságot, amikor március hetedikén bejelentette, hogy a kínai KunlunChem nevet viselő cég 36 600 tonna kapacitású elektrolitgyárat fog létesíteni a térségben. A jelenlegi városvezetés első körben lakossági fórumot szervezne a gyár megépítésével kapcsolatos kérdések tisztázására, azonban mivel Györfi Mihály polgármester eddig nem adott erről további információt, az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület ezt kevésnek találta és kilátásba helyezett egy tüntetést. A…

Tovább olvasom

Elektrolitgyár Szolnokon: Kié a politikai felelősség?

Szolnok hangját nem lehet elnyomni – fogalmazott a város polgármestere, Györfi Mihály, aki lakossági fórumot szervez környezetvédelmi biztonsági kérdésekről annak érdekében, hogy mindenki elmondhassa a véleményét. A kínai üzem Szolnokra érkezés hatalmast botrányt keltett, a politikusok egymásra mutogatnak: Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési ügynökség vezérigazgatója szerint Györfi jól ismerte a projektet és hosszú idő óta támogatja azt.

Tovább olvasom

Tüntetést szerveznek az elektrolitgyár érkezése ellen Szolnokon

Ma már beszámoltunk róla, hogy a szolnokiak egy petíciót indítottak az üzem érkezése ellen, az aláírások máris nagy számban gyűlnek. Emellett március 13-án, este hat órától a Kossuth téren az Agóra közéleti egyesület tüntetést szervezett azért, hogy ne történhessen ilyen jelentés léptékű beruházás a tudtunk, a tájékoztatásunk és a beleegyezésünk nélkül.

Tovább olvasom