Ezen a területen húznák fel a KunlunChem elektrolitgyárát (képek és videó)

A Szolnok határában kijelölt iparterületen épülne fel a kínai KunlunChem tervezett elektrolitgyára. Megnéztük, hogy néz ki most a terület, bár annyi biztos, nem mindenki örül az üzem érkezésének: október 11-én, azaz szombaton délután 15 órától civil demonstrációt is tartanak annak érdekében, hogy ne épüljön meg.

Tovább olvasom

Elkaszálták a kezdeményezést: nem lehet Szolnokon népszavazás az elektrolitgyárról

Györfi Mihály már hónapokkal ezelőtt népszavazást kezdeményezett a Szolnok határába tervezett elektrolitgyárral kapcsolatosan. A felülvizsgálat is elkaszálta, így a helyi lakosok és a városvezetés számára nagyjából bezárultak a jogi lehetőségek a gyár ügyében.

Tovább olvasom

Ébredj Szolnok – Tüntetést tart az elektrolitgyár ellen az aHang

Október 11-én, szombaton délután 15 órától civil demonstrációra várják az érdeklődőket Szolnokon. A rendezvény az „Ébredj Szolnok – civil kiállás az elektrolitgyár ellen” címet viseli és a helyi aPont csoport (az országos aHang hálózat része) kezdeményezésére valósul meg. A szolnoki szervezők több partnerszervezettel – köztük a Stop elektrolitgyár-Szolnok élni akar, az Akárteis, valamint a Gödért mozgalommal – közösen kívánják hallatni a lakosság aggodalmait az akkumulátoripari fejlesztésekkel kapcsolatban.

Tovább olvasom

Valami nagyon készül a Szolnok és Abony közötti elektrolitgyár tervezett helyszínén

Az elmúlt napokban sokak figyelmét felkeltették a 32-es főút mentén, Szolnok és Abony között feltűnt munkagépek. Értelemszerűen sokan arra következtettek, megindult a kínai KunlunChem elektrolitgyárának építése, amely a jelenlegi információk szerint mintegy 40 milliárd forintból valósul majd meg.

Tovább olvasom

A cívisvárosban dönthetnek az elektrolitgyárról szóló népszavazás sorsáról

Bírósági felülvizsgálatra kerül a Szolnok határába tervezett elektrolitgyárral kapcsolatos népszavazás kérdésében hozott választási bizottsági döntés – erről született határozat, amelyet a Debreceni Törvényszékhez terjesztettek fel. Az eljárás hátterében az áll, hogy a Szolnokért frakció 2025. június 4-ére javasolt helyi népszavazást, ám azt a Helyi Választási Bizottság július 3-án elutasította.

Tovább olvasom

Elektrolitgyár pro és kontra – Az Agóra beszámolója a yibini látogatásról

A kínai KunlunChem elektrolitgyár május 17-én Yibin városában látta vendégül azt a 14 fős szolnoki delegációt, amelynek tagjai közé az Agóra Egyesület két képviselője is meghívást kapott. A látogatás alatt a vendégek átfogó betekintést nyertek a gyár működésébe, megismerhették a vezérlőterem, a laboratóriumok és a különféle anyagraktárak működését, valamint részletes tájékoztatást kaptak a Szolnokra tervezett új üzem jövőképéről is – számoltak be az egyesült által delegált szakértők.

Tovább olvasom

Teljes zűrzavar, ezúttal a Szolnokért Frakció nyújt be népszavazási kezdeményezést

Györfi Mihály az elmúlt napokban érkezett hírekkel ellentétben most azt tette közzé a Facebook-oldalán, hogy a megyeszékhely lakossága mégis kinyilváníthatja az akaratát az elektrolitgyárról, mindezt azután, hogy a Szol24-en épp tegnap olvashattak róla, hogy a Debreceni Törvényszék döntése értelmében nem tartható helyi népszavazás a Szolnokra tervezett elektrolitgyárról.

Tovább olvasom

Továbbra is komoly az ellenállás a szolnoki elektrolitgyár ellen, rengeteg az aggály

A tiltakozók szerint a Szolnok TV beszámolójából seregnyi fontos kérdésre nem kaptak választ, sőt, külön zavarja őket, hogy elég egyoldalúnak tartják a rövid kisfilmet, ami ráadásul erősen vágott verzióra sikeredett. Tovább folytatják a tiltakozást a gyár idetelepítése ellen, mivel szerintük bőven van okunk aggódni.

Tovább olvasom

Kutyapártos fórumot tartanak az elektrolitgyár hatásairól

Stop építményadó, stop elektrolitgyár: ezzel a felütéssel tart nyílt fórumot április 23-án, szerdán 17:00-kor a Szapáry utca 19. szám alatt található TESZ Közösségi Házban. Az eseményt a TIÉD Szolnok Egyesület és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt közösen szervezi.

Tovább olvasom

Az elektrolitgyár kínai tanulmányútra hívta a városházi vezetőket, de ők nem fogadják el az invitálást

Még a múlt havi, nagy indulatokat kavaró közgyűlésen hangzott el a KunlunChem Hungary Kft. ügyvezetőjétől, hogy meg szeretne hívni egy delegációt egy kínai üzemükbe, hogy bemutassák, hogyan állítják elő az elektrolitot, amelyet Szolnokon is gyártani szeretnének. Azóta megérkezett a hivatalos felkérés a tanulmányútra a városházára, de a polgármester elsőre elutasítóan nyilatkozott az ázsiai útról.

Tovább olvasom