Ceglédi céget gyanúsítanak illegális kutyaexporttal, vezetőjét az sem zavarta, hogy már eljárás van ellene

Hamis kísérő okmányokkal szállítottak kiskutyákat külföldre. Az évek óta tartó illegális exportot állatorvosok bevonásával egy ceglédi cég végezte. Az utolsó szállítmány már nem ért célba, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) ugyanis akcióba lendült. Az ügynek eddig négy gyanúsítottja van.

Tovább olvasom

Új közösségépítő alapítvány mutatkozott be Cegléden

A nemrégiben alakult Cegléd és Térsége Közösségi Alapítvány bemutatkozó pohárköszöntőt tartott a minap. Az alapítvány egyebek mellett célul tűzte ki az ifjúság helyben tartását és segítését, az idősek védelmét, azok bevonását a várost érintő feladatokba. A közösségi alapítvány – mely legfőképp Cegléd és térségének közösségfejlesztését szorgalmazza – önkéntes munkával, de anyagi támogatással is igyekszik megvalósítani céljait.

Tovább olvasom

A csütörtöki nap teljesen kivégezte a MÁV-ot

A csütörtöki napon könnyebb lett volna felsorolni azokat a vonalakat, ahol rendesen jártak a vonatok, mint azokat, ahol nem. A kelet-magyarországi vasútvonalak sem voltak kivételek, a havazás jókora pofont vitt be a jelek szerint nem eléggé felkészült MÁV-nak. Igaz, olyan helyeken is kialakultak kaotikus állapotok, ahol nem is havazott, például a ceglédi és szolnoki vonalakon.

Tovább olvasom