Kisújszálláson, a Téglagyári II-es tavon ismét hatalmas fogás borzolta fel a horgászkedvelők kedélyeit. Október 4-én, szombat délután érkezett a markáns hidegfront, ami elég ösztönzést adott Majláth Gergőnek ahhoz, hogy szerencsét próbáljon a vízparton. A döntése minden szempontból kifizetődőnek bizonyult: aznap este megdőlt a tó három éve fennálló rekordja.
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
Városi díjakra tehetünk javaslatokat Szolnokon
Szolnok önkormányzata idén is meghirdette felhívását, amelynek célja, hogy méltó módon ismerjék el mindazokat, akik kiemelkedő munkájukkal hozzájárulnak a város szellemi, kulturális, tudományos és sportéletének fejlődéséhez. Az önkormányzat ezzel szeretné kifejezni a közösség tiszteletét és megbecsülését a helyi értékteremtők iránt, ebben pedig a lakosok is tudnak segíteni.
Tovább olvasomÁtlépte a 250 ezer forintos határt az adománygyűjtésünk, de újabb támogatókat keresünk
Szeptember végén indítottuk útjára a kiadónk adománygyűjtő kampányát, mivel a független Borsod24/Szol24/Szabolcs24 hírportálokat megjelentető kiadónk gazdálkodása több külső tényező miatt is kritikusan nehéz helyzetbe került. Olvasóink egy része hamar a segítségünkre is sietett, a hivatalos felületen több mint negyedmillió forint futott be hozzánk, és ezen felül is sokan juttattak el különböző összegeket hozzánk.
Tovább olvasomIsmét kábítószer-kereskedőt fogtak el a rendőrök Jászapátin
Szeptember 29-én reggel a Tisza MEKTO bevetési egysége és a jászsági nyomozók összehangolt akcióban léptek fel egy 39 éves helyi férfi ellen. A rajtaütés során a házába kopogtatás nélkül hatoltak be, mivel a gyanú szerint a férfi cracket és kristályt árusított a környéken, csomagonként ezer forintos áron.
Tovább olvasomÉdesanyák adómentessége: az érintettek örülnek, de a jövőnket éljük fel
2025. október 1-jétől a háromgyermekes dolgozó anyák lehetőséget kaptak a munkából származó jövedelmük után fizetendő személyi jövedelemadó elengedésére. A NAV tisztázta, hogy a kedvezmény nem érinti a társadalombiztosítást és a nyugdíjjogosultságot, de sok anya még mérlegeli a hosszú távú hatásokat.
Tovább olvasomMosolyogni ér – Jászberényben is
Sétáljunk, beszélgessünk és hozzunk jókedvet együtt mások életébe – buzdítanak a jászberényi szervezők a Mosolygós Magyarokért Mozgalom által létrehozott programra. Évente szervezik meg a Mosoly Világnapja alkalmából a Mosoly sétákat – békés, vidám gyaloglásokat, amelyek célja egyszerű, de fontos – mosolyt szeretnének csalni az arcokra, összekapcsolni az embereket és felhívni a figyelmet arra, hogy a kedvesség, a pozitív hozzáállás és az együttlét milyen sokat jelent.
Tovább olvasomA Fidesz-kormány régi-új ellensége: nyomozók szállták meg Juhász Péter lakását, mindent lefoglaltak
Tehát nem Juhász Péter Pálét, hanem a korábbi ellenzéki politikus, Juhász Péter jutott most a kormányzati megfélemlítés sorsára. Lefoglalták otthoni informatikai eszközeit, telefonját, illetve ami számukra fontosat csak találtak… a hivatalos indoklás a Szőlő utcai botrány. Úgy fest, ilyen lesz a “megtorlás” Fidesz-módra.
Tovább olvasomTöbb új szakorvos érkezett Jászberénybe
Az elmúlt negyedévben jelentősen bővült a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház szakmai csapata az intézmény Facebookon közzétett bejegyzése szerint. Összesen 15 új orvos csatlakozott, erősítve ezzel a betegellátást és szélesítve a helyben elérhető szolgáltatások körét.
Tovább olvasomKinevezték a Jászberényi Rendőrkapitányság vezetőjét
Október 1-jétől Glodics Ádám rendőr őrnagy vette át hivatalosan is a Jászberényi Rendőrkapitányság vezetését – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitány, dr. Rádi Norbert dandártábornok a nyilvánosságot.
Tovább olvasomÖsszeálltak a Jászság ellenzéki polgármesterei
Magyarországon minden évben szeptember 30-án ünnepeljük a helyi önkormányzatok napját. Az esemény eredeti célja, hogy felhívja a figyelmet arra a szerepre, amelyet a települési önkormányzatok játszanak a mindennapi élet szervezésében, bár ebben pillanatnyilag sokak szerint nincs sok ünnepelni való a kormányzati elvonások és kivéreztetések miatt. A Jászság ellenzéki polgármesterei közös fotón üzentek.
Tovább olvasom