Hivatali visszaélés miatt feljelentették a debreceni javítóintézet vezetőit

Az elmúlt hetekben szinte naponta kerülnek nyilvánosságra újabb botrányok, bántalmazások és visszaélések a gyermekvédelmi rendszer kapcsán. A Szőlő utcai javítóintézetben néhány hónapon belül a harmadik igazgató kényszerült távozni pozíciójából és most a debreceni intézet igazgatója ellen is feljelentés született.

Tovább olvasom

Perintfalvi Rita dedikált könyvével is segíthetjük a Szol24 és társlapjai működését

Különleges online könyvárveréssel segíthetjük a független regionális újságírást: az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület jótékonysági aukcióján dedikált kötetek és ritkaságok kerülnek kalapács alá, a befolyt összeg pedig teljes egészében a Borsod24, a Szol24 és a Szabolcs24 hírportálok fennmaradását szolgálja.

Tovább olvasom

Megszólalt a bíróverő kenderesi csatár

Ahogy arról már a Szol24-en is olvashattak, súlyos ítéletet hozott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága, hiszen örökre eltiltották a játéktól Simon Gergőt, a Kenderesi VSE 19 éves futballistáját A fiatal támadó egy november végi bajnokin veszítette el az önkontrollját és fizikai atrocitást követett el a játékvezetővel szemben. A 24.hu-nak most a vétkes fél is elmondta saját verzióját a történtekről.

Tovább olvasom

Steigervald Krisztián: Bizonytalanok vagyunk a szülői szerepeinkben (videóval)

Hogyan lehet jól nevelni egy olyan korban, ami köszönőviszonyban sincs a saját gyerekkorunkkal? Erre a feszítő kérdésre kereste a választ a Magyar Telekom Hello Szülő Roadshowja Szolnokon, ahol generációk ültek egy asztalhoz, hogy feloldják a digitális világ és a hozott minták közötti ellentéteket. Steigervald Krisztián generációkutatónak tettünk fel néhány kérdést a napokban.

Tovább olvasom

A magyar valóság két arcát is bemutatjuk jótékonysági licitünkön

Zakatol tovább az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület online árverése, ahol a tét nem kevesebb, mint a vidéki független sajtó megmaradása. A licitálók miközben ritka, dedikált kiadványokkal bővítik könyvtárukat, a Borsod24, a Szol24 és a Szabolcs24 működését is támogatják. Cikksorozatunk mostani részében két fajsúlyos, ám merőben eltérő témájú kötetet ajánlunk figyelmükbe: György Zsombor és Stefano Bottoni művei kerülnek terítékre.

Tovább olvasom

Kritikus hang és lokálpatrióta szív jótékonysági árverésünk következő állomásán

Tovább folytatódik az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület jótékonysági árverése, amelynek kettős célja van, hiszen a licitálók nemcsak ritka könyvkincsekkel gazdagodhatnak, de a független vidéki tájékoztatás jövőjét is biztosíthatják. A virtuális kalapács alá kerülő tételek sorát bemutató cikksorozatunk mostani epizódja is bizonyítja a kínálat sokszínűségét, Puzsér Róbert és Fedor Vilmos kötetét ajánljuk.

Tovább olvasom

Benzingőz és történelem – Két különleges kötetre licitálhat jótékonysági árverésünkön

Az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesület jótékonysági árverése javában zajlik, amelynek célja a Borsod24, a Szol24 és a Szabolcs24 hírportálok működésének támogatása. Cikksorozatunkban sorra vesszük a kalapács alá kerülő különlegességeket, ezúttal a Forma 1-es rajongók hazai alapművét és egy fajsúlyos történelmi elemzést ajánlunk olvasóink figyelmébe, amelyekre egészen december 21-ig lehet licitálni.

Tovább olvasom

Marad a borongós, szürke idő a héten

Bár a naptár szerint tombol a tél, az időjárás inkább egy végtelennek tűnő őszi napra emlékeztet majd a következő időszakban. A HungaroMet Zrt. legfrissebb elemzése szerint a héten a napsütés ritka vendég lesz: fel kell készülnünk a tartós ködre és a párás levegőre, cserébe viszont az átlagosnál jóval enyhébb hőmérsékletekkel számolhatunk.

Tovább olvasom