Összességében elmondható, hogy szolnokiként egyik szemünk sír, a másik nevet. Hiszen még a szakértők szerint is Szolnok egy ellenzéki város és a számok önmagukért beszélnek: a helyieknek elege van a Szalay-rendszerből. De akkor mi a gond és mi a megoldás?
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
Jászság Hangja – már csak vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a tehetségkutatóra
Vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a Jászság Hangja versenyre, ahol a környék legtehetségesebb szólóénekesét keresik. A tehetségkutató legjobbjai értékes díjakban részesülnek.
Tovább olvasomValóra vált álom: hamarosan véget érhet a Gátőr utca felújítása
A Gátőr utca lakói régóta vártak erre a pillanatra: november közepére elkészülhet az új út. Először idén májusban keresett meg bennünket egy ott lakó, azzal, hogy már hosszú ideje folyik a szolnoki Gátőr utcában közmű- és útfelújítás. A lakók aggódva nézik a munkálatokat. Egyikük úgy fogalmazott, hogy most, hogy esősre fordult az időjárás, kiteljesedett a káosz az utcában, ahol a sár lett az úr. Augusztusban már arról számoltunk be, hogy végre megjelent a fény az alagút végén és a lakók panaszait meghallgatták az illetékesek. Azóta is gőzerővel folynak a munkálatok,…
Tovább olvasomDurván beolvastak az új buszmenetrend miatt a szolnoki városvezetésnek, a polgármestert külön is felemlegették
Továbbra sem csillapodnak a kedélyek az új szolnoki buszmenetrend miatt. Óriási a felháborodás, ezt túlzás nélkül lehet mondani. Vélemények szerint jót tenne a városnak, ha a polgármester végre kiszállna a szolgálati autójából és igénybe venné a buszközlekedést. Egy bejegyzéssel indult útjára a népharag, ami így szólt: „Tiszteletem a Volánnak és a Városvezetésnek! Valaki súgja már meg, hogy a hétvégi menetrendet hogy nem sikerül betartani? Merthogy szombati menetrend szerint a Széchenyin, a Hilden 5:16-kor kellett volna érkezni egy busznak, ami a vasút felé megy a Tigáz felé.Nem jött a busz! Továbbá…
Tovább olvasomJó hír az autósportok rajongóinak: F1-es, 2024-es falinaptár rendelhető
Ismét megjelenik az Autósport és Formula Magazin következő szezonra szóló, A3-as méretű, lapozható F1-es falinaptára, amelyben a jövő évi nagydíjak időpontjait is feltüntették.
Tovább olvasomVendégmunkások, távozó magyarok, álcivilnek hívott tüntetők: erről meséltek a független vidéki lapok a héten
A független vidéki portálok ezen a héten is nagy érdeklődésre számító témákban írtak. Olvassák el rövid összefoglalónkat!
Tovább olvasomGyönyörű dupla szivárvány ívelt át Szolnok felett
Elárasztották a különböző közösségi csoportokat a péntek délutáni szolnoki szivárványról készült képek. A megyeszékhely felett jelentős esőzóna haladt át, aminek elvonultával egyből ki is derült az ég, így aztán a vonuló esőfüggönyt a Nap sugarai megvilágítva gyönyörű szivárvány jött létre. Mi a sok fotó közül egyet közlünk, ami a temetőből készült. Forrás és a kép eredetije: Szolnokon hallottam/Nagy Ferenc Márton
Tovább olvasomElvitte a tolvaj a lezáratlan biciklit, aminek kosarában az idősotthon 400 ezer forintja volt
Fegyház várhat arra a visszaeső tolvajra, akit a helyi lakosok segítségével azonosítottak a rendőrök. A Szolnoki Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat egy 34 éves karcagi férfivel szemben, akit a rendőrség az örményesi lakosok összefogása útján tudott gyorsan kézre keríteni. Az elvitt bicikli kosarában 400 ezer forintot talált a tolvaj.
Tovább olvasomTovább forrnak az indulatok az új menetrend, jegy- és bérletárak miatt Szolnokon
Óriási eredménynek könyveli el a szolnoki fideszes városvezetés az új Volán-menetrendet és az új buszhálózatot. Holott a város tömegközlekedést választó lakossága csak forgatja a fejét, mint tyúk az udvarban, hogy mi is van most. Kétségtelen, idő lesz megszokni az új rendet, de van ezért itt más is.
Tovább olvasomLesújtó: januártól 41 forinttal drágább lesz az üzemanyag!
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója kijelentette, hogy januárban 41 forinttal drágábbak lesznek az üzemanyagárak a jövedékiadó-emelés miatt. A jövő év eleji adóemeléssel a literenkénti üzemanyagár átlépheti a 700 forintos lélektani határt.
Tovább olvasom