Szerdán még kitűnő időre számíthatunk, de élvezzük ki a kora nyári hőmérsékletet, a napsütést, mert csütörtöktől változik időjárásunk. Mivel az igazán komoly csapadékot éppen péntekre jelzik, helyenként erős zivatarokkal, ez bizony alapvető hatással lehet a középiskolai ballagásokra.
Tovább olvasomSzerző: Kiss Lajos
Újra megnyitott az Abonyi Városi Termál- és Strandfürdő
Tavaly, takarékossági okokból csak három hónapra nyitott ki a városi fürdő, reméljük, idén nem lesznek ilyen megszorítások.
Tovább olvasomA mentősök újraélesztették és megmentették a fiatal szolnoki férfi életét, aki hatalmasat hibázott
Akkor is döbbenetes lenne a történet, ha ezt egy gyermek követné el, de hogy ilyen alapvető, életveszélyes hibát egy felnőtt kövessen el, elképesztő. Hatalmas szerencséje volt, mert a klinikai halál állapotából vissza tudták hozni a mentősök az életbe, jó eséllyel teljesen fel is fog épülni.
Tovább olvasomErőszakos, magukat töröknek kiadó, csaló emberek jelentek meg Szolnokon
Már több különböző helyen is találkoztak velük és egymástól függetlenül gyanúsan hasonló módszerekről számoltak be. Először barátkozni próbálnak, illetve trükkösen pénzt kicsalni tőlünk, aztán jön az agresszívebb fellépés.
Tovább olvasomRégi-új átverés terjed a Magyar Posta nevét felhasználva az interneten
Rendkívül csábítóan hangzik, hogy 730 forintért egy-egy teljes, sokkal többet érő csomag új tulajdonosai lehetünk. De jegyezzük meg végre, hogy amelyik ajánlat túl meseszerűnek hangzik ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az valószínűleg nem is igaz. Ez is látványos átverés, ne dőljünk be.
Tovább olvasomHalálos motorbaleset óriási sebességgel, miközben a Jászkunságban is rajzanak a kétkerekűek
Örök vitatéma a motorosok és az autósok között, hogy melyik vigyáz kevésbé a másikra. Az sosem volt kérdés, hogy ha baleset történik, biztosan a motoros húzza a rövidebbet, de még a kétkerekű járművek vezetői között sincs egyetértés néhány brutális balesetnél. Ezen a hétvégén is csak bővül a fekete statisztika.
Tovább olvasomBotrányos minőségű kátyúzás Szolnokon
A legtöbb panasz arról érkezik a helyiektől, hogy leginkább semmit nem tesznek az illetékesek, hogy a kátyúkat betömjék. Most hétvégén történt valami, de ezt nem köszöni meg senki. Valóban itt kell élni, hogy ezt elhiggyük, ilyen silány “munkát” átvenni sem szabadna.
Tovább olvasomSzolnok: így foglaljunk el két autóval hat parkolóhelyet
Úgy tűnik, Szolnokon úgy tesznek az autósok, mintha ez valami verseny lenne, hogy bemutassák, hogyan lehet egészen botrányosan parkolni bármilyen közterületen. És nem márkafüggő, nem Audi, nem BMW, de még csak nem is valamelyik más csúcsmárka.
Tovább olvasomVészesen és folyamatosan sivatagosodik el az Alföld, a kormány mégis elvett 400 milliárdot a területtől
Egészen helyesen fogalmazva “elhalasztotta a beruházásokat”, amivel éppen a vízpótlást lehetne most még valamennyire megoldani. De sajnos nem stadion, így a Duna-Tisza köze várhat a sorára, nem elég fontos odafent.
Tovább olvasomA kérlelés ellenére sem tette rendbe a kutyafuttatót a szolnoki önkormányzat, egy lakos megunta és maga hozta a fűkaszát
Már az egész magyarországi rendszer erre épül és Szolnokon sincs ez másképp. Hiába önkormányzati feladat, ha a lakosokat igazán elkezdi zavarni, akkor “majd megoldják ők saját szakállukra”. Barbi így is tett, miután hasztalan kérte a városüzemeltetés embereit, hogy a kutyafuttató ominózus területét is vágják már le, ha már ott vannak.
Tovább olvasom