A fiatal nő rejtélyes körülmények között tűnt el szeptember 7-én a Pilisben. Kaszás Nikolett egyedül indult túrázni, és a barátjának még aznap este üzent, hogy a kirándulás jól sikerült. Ezt követően azonban nyoma veszett, és az éjszaka folyamán, egy idegen eszközről küldött üzenete volt az utolsó életjele.
Tovább olvasomSzerző: Vásárhelyi Gabriella
Szolnoki lomtalanítás a közösségi média tükrében – szinte szociális kísérlet a város utcáin
Szeptember végén és október elején Szolnokon ismét lomtalanítási akció zajlik, az idei gyűjtéshez azonban új előírások kapcsolódnak. A város két részre bontva kerül sorra. Szeptember 27-én az északi, október 4-én a déli városrészben történik a gyűjtés. A cél a felelős hulladékkezelés elősegítése, az eredmény azonban inkább hasonlít egy szociális kísérletre, ahol a város lakossága haragos és empatikus oldalát mutatja meg.
Tovább olvasomGizmó segített elfogni az abádszalóki tolvajt
Egy 46 éves abádszalóki férfi ellen indult eljárás, miután rövid idő alatt két ingatlanból is értékeket tulajdonított el. A Szolnok megyei rendőr-főkapitányság közleménye szerint augusztus 10-én előbb egy nyaraló udvarára hatolt be, ahonnan italokat és egy rádiót vitt magával. Néhány nappal később egy másik ingatlanból pénzt, táskákat és egy mobiltelefont lopott el, összesen több mint 200 ezer forintos kárt okozva.
Tovább olvasomÓriásharcsa a Tiszából – majdnem világrekord született Szolnoknál
Különleges és ritka fogásról számolt be a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége: Szolnoknál egy horgász szerda hajnalban egy 231 centiméter hosszú harcsát emelt ki a Tiszából. A hatalmas példány mindössze néhány centiméterrel maradt el a hivatalos, 245 centiméteres világrekordtól.
Tovább olvasomNyilvánosság elé került a vita – Szolnokon éleződik a konfliktus a hajléktalanhelyzet kezeléséről
A megyeszékhely és környéke egyre súlyosabb problémával szembesül. A a hajléktalanok helyzete és számuk növekedése miatt sorra érkeznek a lakossági panaszok a városvezetéshez. A kérdés nem csupán szociális, hanem közbiztonsági és közérzeti szempontból is feszítő, így érthető, hogy a politikai viták középpontjába került. A helyi közvélemény most egy közösségi oldalon tett bejegyzésből értesülhetett arról, miként zajlik a háttérben a döntéshozók közötti egyeztetés.
Tovább olvasomMéh- és darázscsípésre kalcium – óvakodjunk a tévhitektől
A nyári kirándulások és strandolások alkalmával gyakran előfordul, hogy a szabadban méh vagy darázs okozta csípéssel is “gazdagodnak” élményeink. Nagyanyáink receptje szerint a kalcium és az ecet segíthet, azonban ezek a tévhitek akár komoly bajba is sodorhatnak minket. Cikkünkből megtudhatják a kikapcsolódni vágyók, valójában mi is ilyenkor a teendő.
Tovább olvasomAutóbuszos menetrendváltozások Szolnokon
Időről időre szükségessé válik a városi infrastruktúra karbantartása, amely forgalomkorlátozással is járhat. Hétfőn reggel ezért több járat is eltérő módon közlekedik majd Szolnokon.
Tovább olvasomSzándékosság is felmerülhet a szolnoki tűz kapcsán
Hatalmas tűz ütött ki szombatra virradó éjszaka Szolnok belvárosában, az Árkád üzletsor közelében. A lángok hajnali fél egy körül csaptak fel, több bejelentés is érkezett a környéken lakóktól, akik sűrű füstöt láttak az éjszakában. A tűz egy körülbelül 300 négyzetméteres varrodát és divatáru üzletet érintett – közölte Németh Ádám, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
Tovább olvasomÖsszefogás Aisaért – keresik a felelőst a szolnoki állatvédők
Aisa, egy körülbelül négyéves szuka kutyus a napokban elhunyt, miután súlyos állapotban került egy szolnoki állatvédő szervezethez. Az állat napokig küzdött az életéért, orvosi kezelést, fájdalomcsillapítást, mesterséges táplálást is kapott, de végül a szervezete feladta a harcot. gondozói kezdeményezést indítottak, hogy megtalálják azt, aki szenvedéseit okozta, és kérik a nyilvánosságot, hogy segítsen ebben.
Tovább olvasomHalált követelt a zöld szemű szörny Szolnokon
Egy helyi férfi péntek este otthonukban olyan súlyosan bántalmazta élettársát és egy közös ismerősüket, hogy a nő a helyszínen életét vesztette, míg a másik sértett életveszélyes állapotba került. Az elkövető csak másnap reggel értesítette a mentőket, akik riasztották a rendőrséget.
Tovább olvasom