Bátor hősöket köszöntött a szolnoki önkormányzat a buszbaleset után

Négy bátor állampolgár kapott nyilvános köszönetet Szolnok polgármesterétől, amiért a tavaly októberi buszbaleset drámai pillanataiban megőrizték hidegvérüket. A Varga Katalin Gimnázium épületének csapódó járat utasai közül kiemelkedő férfiak, diákok azonnali segítsége nélkülözhetetlen volt a mentés során.

Tovább olvasom

Egy ponton múlott, csalást kiáltanak az Olajbányász meccse után

Egyetlen ponttal, drámai és vitatott körülmények között maradt alul a Szolnoki Olajbányász a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéért vívott párharc mindent eldöntő, harmadik mérkőzésén. Az olasz Trieste elleni 87–86-os vereség nemcsak a 0,3 másodperccel a végső dudaszó előtt bekapott kosár miatt marad emlékezetes, hanem a játékvezetők utolsó pillanatban elmaradt sípja miatt is, ez a szakértők szerint megfosztotta a magyar bajnokot a továbbjutástól.

Tovább olvasom

8 óra munka… – a Samsung nem várta meg a mentőket, új buszt küldött a tragikus baleset után

Ahogy arról a Szol24-en már olvashattak, tragikus kimenetelű közlekedési szerencsétlenség történt hétfő reggel Jászberény és Pusztamonostor között, amikor egy személygépkocsi és a jászfényszarui Samsung-gyár munkásjárata összeütközött. A balesetben a személyautó sofőrje életét vesztette, a buszon utazó dolgozók továbbszállítása és orvosi ellátása körül azonban ellentmondásos információk láttak napvilágot.

Tovább olvasom

Újra működik a belgyógyászati ellátás a hírhedt mezőtúri kórházban

A hírek szerint január 5-től újraindult az aktív belgyógyászati fekvőbeteg-ellátás a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézetben, így a város és környékének lakói végre ismét helyben vehetik igénybe a szolgáltatást. Az intézmény szakosztálya néhány hónapos kényszerű szünet után állt vissza a korábbi működési rendbe, ezzel most megszűnt a betegek Szolnokra történő átirányítása.

Tovább olvasom

Új távlatok Szolnok megye ipari területeinek

A megye több jelentős ipari központja, így Szolnok, Jászberény vagy Karcag elhagyott üzemi területei is új esélyt kaphatnak a BarKA (Barnamezős Kataszter) elindulásával. Az Építési és Közlekedési Minisztérium hároméves fejlesztésének eredményeként létrejött digitális adatbázis által a zöldmezős beruházások helyett a már meglévő, de kihasználatlan infrastrukturális adottságokkal rendelkező ipari zónák felé terelje a fejlesztéseket.

Tovább olvasom

Stratégiai partnerségre lépett a kormány a Rosenbergerrel

A Rosenberger-csoport 9,5 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházást valósít meg jászberényi, jászárokszállási és nyírbátori telephelyein. A fejlesztéssel párhuzamosan a kormány aláírta 102. stratégiai együttműködési megállapodását a német tulajdonú elektronikai vállalattal, tovább erősítve a cég több évtizedes hazai jelenlétét.

Tovább olvasom

Facebook-posztban búcsúzik Kállai Mária

Sejtettük, gondoltuk és persze tudtuk is, de a Fidesz 31. kongresszusának lezárultával, végre teljesen hivatalossá is vált, hogy Szolnok és térsége választókerületében Dr. Berkó Attila váltja Kállai Máriát a kormánypárt országgyűlési képviselőjelöltjeként. A leköszönő képviselő szűkszavúan, közösségi oldalán jelentette be az utódlást, hangsúlyozva, hogy tapasztalatával a továbbiakban is segíti a közösség munkáját.

Tovább olvasom

Orbánék a választás után elköszönnek a megyei propagandalapoktól?

Panyi Szabolcs újságíró bennfentes piaci forrásokra hivatkozva arról ír legfrissebb elemzésében, hogy a tavaszi választásokat követően a kormányzat jelentős ésszerűsítést tervez médiaportfóliójában. Mindez azt jelenti, az előrejelzések szerint a hatékonyságukat vesztett és költséges nyomtatott kiadványok, köztük a megyei napilapok és a Bors bulvárlap – fizikai formátuma megszűnhet, miközben a politikai és pénzügyi súlypont a digitális platformokra helyeződik át.

Tovább olvasom

„Olyan ez, mint egy modern földesúri rendszer” – volt rendőrkapitány hívja ki Pócs Jánost

Halmai Ferenc ezredes, volt jászberényi és tiszafüredi kapitány évtizedekig esküjéhez híven szolgálta a rendet, majd amikor a Tisza Párt jászsági jelöltjeként, azaz Pócs János kihívójaként tűnt fel, a rendszer azonnal válaszolt. A Szol24 megkeresését elfogadva otthonában beszélt a családja hosszú évszázadokra visszanyúló gyökereiről, a rendőrségi leszerelésének körülményeiről, a kapuja előtt leselkedő propagandamédiáról és arról, miért döntött úgy, hogy az egyenruhát politikai küzdelemre cseréli a térség jövőjéért.

Tovább olvasom