Magyarország legnagyobb energiatárolóját építi meg Szolnokon a MAVIR Zrt. megbízásából a Forest-Vill Kft. A 8,5 milliárd forint értékű projektben egy 20 megawatt teljesítményű, 60 megawattóra kapacitású energiatároló tervezési és teljeskörű kivitelezési munkálatait végzi el a budaörsi székhelyű társaság.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
A Z-generációról tartanak előadást a szolnoki Verseghy Könyvtárban
Bereczki Enikő generációs szakértő a szolnoki Verseghy Könyvtárban tart előadást március 21.-én, az előadáson a Z-generáció jelenlegi állapotáról kapnak az érdeklődők látleletet – a médiaburokba zárt generáció a Covid, a gazdasági válság és a szomszédos háború árnyékában és hasznos szakértői tanácsokat arra, hogy szülőként, pedagógusként és munkaadóként hogyan közlekedhetünk hozzájuk.
Tovább olvasomElképesztő képeken láthatjuk a tiszai árhullámot
Hétvégére várható a Tisza tetőzése a megyeszékhelyen – írtuk két nappal ezelőtt. Az árhullám akkor Tiszaderzsnél járt, közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) a honlapján. A mai napon döbbenetes képek igazolják, hogy pontosak voltak az időpontot illetően, egy házaspár például kajakozva közlekedett.
Tovább olvasomPócs Jánosék távol maradnak az önkormányzati rendezvényektől, külön emlékeztek a kommunizmus áldozataira
Jászberény város önkormányzata holnap, azaz február 26-án a bíróság falán elhelyezett emléktáblánál rója le tiszteletét. Úgy tűnik azonban, hogy a magát harcos antikommunistának beállító Pócs János és helyi kormánypárti köre nem közösködik másokkal, inkább saját maguknak tartottak rendezvényt.
Tovább olvasomVasútmodell-kiállítás lesz Szolnokon
Csaknem kétezer négyzetméteren tíznél is több terepasztallal várják a látogatókat a 10. Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállításon március 15. és 17. között az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban, adta hírül az MTI.
Tovább olvasomA gasztronómiánk kultúránk egyik meghatározó eleme, hangzott el Szolnokon
A gasztronómiánk kultúránk egyik meghatározó eleme, a magyar konyha művelői újra és újra bebizonyítják hazai termékeink értékállóságát – hangoztatta a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára szombaton Szolnokon, a Magyarország étele 2024. elnevezésű élőmunkás, melegkonyhai szakácsverseny elődöntőjének eredményhirdetésén.
Tovább olvasomA kommunizmus áldozataira emlékeztek Szolnokon
Az Országgyűlés az évezred elején határozott arról, hogy február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja lesz. Ezen a napon tartóztatták le a Kisgazdapárt főtitkárát, Kovács Bélát a szovjet megszállók. Ahogy minden évben, a szolnoki önkormányzat most is hivatalos keretek között emlékezett meg az áldozatokról.
Tovább olvasomFejleszteni akar a Volánbusz, az utasok véleményét kérik
A Volánbusz széles körű szolgáltatásfejlesztési tervvel készül, ennek érdekében a vállalat szeretné megismerni, hogy az utasok milyen fejlesztéseket látnának szívesen a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésben. Az online kérdőívet kitöltők között utazási utalványokat és ajándékcsomagokat sorsolnak ki. A szolnoki menetrend körüli botrány után a szolnoki utasoknak bizonyára van mit mondania a Volánnak.
Tovább olvasomSzauna, videódiszkó és borverseny vár minket a hétvégén Szolnokon – programajánló
Igyekszünk ezen a héten is programajánlóval szolgálni mindazok számára, akik a hosszú és szürke hétköznapokat hátrahagyva aktívan kipihenve szeretnék eltölteni a hétvégét Szolnokon.
Tovább olvasomBrutálisan leszámoltak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei bűnbandával
A szüreten már az NNI (Nemzeti Nyomozó Iroda) is ott volt – ezzel a címmel tett közzé videót a mai napon a rendőrség. Egy hatalmas akció keretében mintegy száz rendőr csapott le a nagy mennyiségű marihuánát termesztő bűnelkövetőkre szerte a megyében.
Tovább olvasom