Ismét felújítás alatt a jászberényi Kőhíd

Megosztás

Az előző városvezetés annak ellenére, hogy több, mint százmillió forintból újította fel a Kőhidat egy évtizeddel ezelőtt, az állapota folyamatosan egyre inkább romlott. 2022 decemberében adták át a megújult hidat, most azonban a járófelületen lévő deszkákat és párnafákat is cserélni kell.

Tavalyelőtt mintegy hatmillió forintból valósult meg a törött elemek javítása, a fedlap leszedése és tisztítása, a hiányzó elemek pótlása, valamint a kőkorlát teljeskörű fugázása. Budai Lóránt polgármester akkor úgy fogalmazott, a felújítás ötlete már évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennük, de a megvalósítást több tényező is akadályozta.

Végül december közepén adták át a megújult Kőhidat, most pedig ismét egy ráncfelvarráson fog átesni.

A 2022-ben felújított Kőhíd Jászberényben

„Sajnos az idő a járófelületen lévő deszkákat sem kímélte. Ezért a napokban úgy döntöttünk, hogy a megkopott, töredezett deszkákat és az elkorhadt párnafákat lecseréljük, rögzítjük a mellvédfal mentén lévő lámpatesteket, valamint megújítjuk a híd alatti vízvezeték lemez burkolatát” – írta Budai.

A híddal már ezelőtt is merültek fel problémák, 2021-ben például kiderült, a híd egy részét olyan, Törökországból érkezett burkolat fedi, amelyből nincsen tartalék és az itthoni műkövesek sem tudnak olyat készíteni.

A polgármester a lakosság türelmét és megértését kéri.

Képek: Gémesi Balázs

Kapcsolódó cikkek