Felújították a Kőhidat Jászberényben

Megosztás

Bár tíz évvel ezelőtt több mint 100 millió forintból felújították a jászberényi Kőhidat. Akkor ebből a pénzből hosszú távra terveztek, a híd állapota viszont mégis teljesen leromlott. 

A felújítás ötlete a jelenlegi városvezetésben már évekkel ezelőtt megfogalmazódott, ám a megvalósítást több tényező is akadályozta. Szerdán azonban hivatalosan is átadták a megújult Kőhidat, fogalmazott Budai Lóránt közösségi oldalán.

A kivitelező által végzett 6 millió forintos beruházás magában foglalta – többek között – a törött elemek javítását, a fedlap leszedését és tisztítását, a hiányzó elemek pótlását, valamint a kőkorlát teljeskörű fugázását.

Ezzel a fejlesztéssel a Szent Imre herceg úti és a Szent István körúti után a harmadik híd újult meg a városban. 

Ez jól mutatja, hogy koncepcióban és hosszú távban gondolkodunk, írta a város vezetője.

Kapcsolódó cikkek