A 45. magyar körverseny május 8-án a Karcag és Hajdúszoboszló közötti 170 kilométeres sík szakasszal startol, majd a szintén mezőnyhajrát ígérő Tokaj-Kazincbarcika 162 km-es etap következik. májusi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny menetrendje szerint.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
Elkezdődött a honvédség ejtőernyős szezonja Szolnokon
Az ejtőernyős ugrásairól számolt be a honvédség szolnoki helikopterdandárja, az ejtőernyőseik egészen remek időben indították a szezont a Sportrepülőtéren.
Tovább olvasomA jászapáti lakosoknak köszönhető Guri, a gólya csodálatos gyógyulása
Gurit, a gólyát lényegében az érte összefogó jászapáti lakosok mentették meg a fagytól és az éhezéstől. Szegény Guri nem tudott elrepülni, ezért hazánkban várja a tavasz megérkezését, addig is a helyiek gondoskodnak róla.
Tovább olvasomProbléma van a hazai szarvasgomba-ágazattal, a Jászságot is érinti
Az Agroinform írása szerint egyre borúsabban látják a jövőt a NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. munkatársai, akik több éve foglalkoznak szarvasgomba-termesztéssel. A nyári időszakban a Jászság közép-európai viszonylatban is remek termőhelyet jelent a gomba számára.
Tovább olvasomOlimpiai selejtezősorozatban vesz részt egy szolnoki breaktáncos
A nőknél Szarvák Csenge, a férfiaknál pedig Noris Menotti Lobontiu is részt vehet a nemzetközi szövetség (WDSF) olimpiai selejtezősorozatában.
Tovább olvasomSárdobálás és indulat helyett kulturált párbeszéd – interjú Farkas Csongor mezőtúri polgármester-jelölttel
Mezőtúr rendkívül érdekes helyszíne lesz a közelgő önkormányzati választásoknak: bár a 2022-es időközi voksoláson nagy fölénnyel nyert a Fidesz-KDNP által támogatott Szűcs Dániel, a helyi ellenzéki közösség, a Tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület (TEKE) lendülete azt mutatja, van mit keresnie a városban a kormánykritikus erőknek is. A TEKE Farkas Csongort indítja, vele interjúztunk.
Tovább olvasomTöbb hónapon át tart a Munkácsy-kiállítás Karcagon
Március elejétől június elejéig összesen hetvennyolc Munkácsy-képpel várják a műkedvelő érdeklődőket Karcagon a néhány nappal ezelőtt megnyitott Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központban, ami a sajtóban csak Sámándobként híresült el.
Tovább olvasomGázolás miatt 20-40 perc késésre számíthatunk egy Szolnokot is érintő vasútvonalon
Sajnos most sem szolgált túl jó hírekkel a MÁVINFORM. A tájékoztatásuk szerint a Szegedről Budapestre tartó, Kőbánya-Kispestről délután három óra után két perccel elindult Napfény InterCity a fővárosban, a Nyugati pályaudvar és Zugló között elgázolt egy embert, emiatt jelentős késésekre lehet számítani.
Tovább olvasomSzületésnapján köszöntötték a szolnoki Művésztelep alkotóját
A Szolnoki Művésztelep – az előző évekhez hasonlóan – idén sem felejtette el a Kispesten született, de a pályafutása meghatározó részét Szolnokon töltő festőművész, a 91 éves Fazekas Magdolna születésnapját. Magda néni 2013-ban Magyar Arany Érdemkeresztet, 2020-ban Munkácsy Mihály-díjat kapott.
Tovább olvasomAz LMP megerősítette szándékát, önállóan indulnak Szolnokon
Ungár Péter, az LMP vezető politikusa és Tóth Áron, a párt szolnoki polgármesterjelöltje nem első alkalommal szól a megyeszékhelyen élőkhöz online sajtótájékoztató keretében. Megerősítették eddigi szándékukat, hogy a zöldpárt önállóan indul a városban, mert meggyőződésük szerint a helyi önkormányzati választásnak elsősorban a településekről kell szólniuk.
Tovább olvasom