Furcsa és egyben súlyos baleset Ceglédnél, kirepült a busszal ütköző gépkocsi vezetője

Szinte bizonyos, hogy a Peugeot sofőrje nem kötötte be a biztonsági övét, emiatt repült ki az autóból és sérült meg nagyon súlyosan. Pedig őt csak vontatták. Azt még nem tudni pontosan, miért tért át a szembejövő oldalra és ment neki a busznak.

Tovább olvasom

Tegnap elkordonozták a Halászbástyát, ma hirtelen elbontatták

A fideszes polgármester szerint “rosszak voltak a visszajelzések”. A netadó tervezete óta nemigen tapasztaltunk évekig olyat, hogy a kormánypárt bármiben is meghátrált volna, elég csak a KATA és a rezsicsökkentési szabályok szétrúgására gondolni. Most azonban nem az első eset, hogy a közharag miatt valamiben visszahőkölnek.

Tovább olvasom

Akár kétszázezer forint bírságot is jelenthet a megmaradt tűzijáték

Az újévi ünneplés után nem árt tájékozódni egy kicsit az érvényes jogszabályokat illetően, hiszen senki sem szeretne az ünnepek után súlyos összegeket fizetni egy szabálysértés miatt. Márpedig azok, akik nem adják le január 5-ig a harmadik kategóriába sorolt tűzijátékokat, pontosan erre számíthatnak. De vajon mit is jelent a harmadik kategória, és hol tudjuk leadni a fel nem használt termékeket?

Tovább olvasom

Változékony időjárás az év első hétvégéjén, napsütés, havazás és ónos eső is várható

Az év első hétvégéjén változékony időre számíthatunk: pénteken a déli területeken még előfordulhat eső, havas eső, míg szombaton az ország nagy részén napos idő valószínű, a nappali hőmérséklet 0 és 6 Celsius-fok között alakul. Vasárnap azonban ismét megvastagszik a felhőzet, és az északi, északkeleti régiókban csapadék várható, ami akár ónos eső formájában is jelentkezhet. A hétvégi hajnalokon a hőmérséklet mínusz 6 és 0 Celsius-fok között alakul, de a fagyzugos területeken ennél hidegebb is lehet.

Tovább olvasom

Milliós sikkasztás gyanúja miatt nyomoznak a tankerületi központban

Tanáronként 200 ezer és 1 millió forint közé tehető az az összeg, amelyet nem kaptak meg a pedagógusok. Az eddigi információk szerint tankerület egyik dolgozója saját zsebre dolgozott a pedagógusoktól elsikkasztva több millió forintot. Botrány Kelet-Magyarországon.

Tovább olvasom