Az információk szerint nem működnek a zebrák feletti lámpák. Bár mozgásérzékelővel vannak felszerelve, csak elméletben működnek, gyakorlatilag viszont nem. Pedig eleve gyengék, “Tiborcz-féle” ledes égők világítanak, nem túl erősen. De most éppen sehogy.
Tovább olvasomNap: 2023.11.29.
Habos isler, tutyi, Kis-Moszkva: Ön szerint mi az, ami nagyon szolnoki?
Talán maga a posztoló sem számított arra, hogy a szolnokiak egyik legnépszerűbb Facebookos csoportjában közzétett felhívására szabályosan özönleni kezdtek a – helyiek számára – ismerősebbnél ismerősebb szlengek és kifejezések. A bejegyzésben Szolnokra jellemző szavakat, kifejezéseket, szófordulatokat keresett. Ön tudja, mi az a tutyi, a pacuha, és hogy mit kell mondani, ha évvesztes a gyerek az iskolában?
Tovább olvasomIdén is megjelent az iparkamara Szolnok megyei gazdaságot értékélő kiadványa
Jászberényben, a Szatmári Rendezvényházban mutatta be a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara az előző éves, megyei gazdaságra vonatkozó összefoglalóját, valamint immár hagyományosnak mondható módon ezen a rendezvényen adták át az Év Vállalkozása Díjakat. A jelentős vállalkozások listájában nincs meglepetés, a Samsung mellett a szolnoki Accell Hunland, valamint az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár található a dobogón.
Tovább olvasomBár több osztály bezárt, a kórházi fertőzések terén az egyik legjobb a Hetényi
A nyolcvannégy vizsgált intézmény 83. helyezése igazán remeknek mondható, a szolnoki kórház jó mutatókkal büszkélkedhet.
Tovább olvasomVégre megkezdődött a Kacsa úti Óvoda korszerűsítése
Mindenki számára örömteli hír lehet, hogy a Szolnoki Városfejlesztő Nonprofit Zrt közleménye szerint elkezdődött a Kacsa úti Óvoda korszerűsítése Szolnokon, összesen 363 millió forint európai uniós támogatásból fejlesztik az intézményt.
Tovább olvasomIjesztő: lesz-e Szolnokon akkumulátorgyár? Szijjártó államtitkára egyáltalán nem cáfolta az értesülést
Külön kérdést szenteltek a parlamentben annak, hogy végre megtudhassuk, valóban a szolnokiak nyakára is hoz-e a kormány egy (feltehetően kínai) akkumulátorgyárat. Az államtitkár válasza kifejezetten ijesztően hangzott, a legkevésbé sem cáfolta az értesülést, teljes kitérő válaszában baloldalazott egyet, de az akkugyár témáját látványosan kikerülte.
Tovább olvasomDurván magas tartozása van a Jászberényi Tankerületi Központnak
Azt gondolhatnánk, hogy a jelenlegi kormányzat felülről irányított intézményrendszereiben, ahol mindenre – is – van pénz, köztük a tankerületi központokban aligha merülhet fel, hogy adósságban úszna egyik-másik. Ez azonban nagy tévedés, a Magyar Államkincstár (MÁK) összesítéséből kiderül, hogy brutálisan nagy a tankerületek lejárt adósságai, köztük a jászberényié is.
Tovább olvasomTanulni, tanulni, üzente elsősorban a romáknak a Ganz-gyárból a szolnoki polgármester
Ünnepélyesen is beindult a már nyár óta folyó termelés a Ganz Metal Works szolnoki üzemében. Az erre rendezett ünnepségen megjelent Szalay Ferenc szolnoki polgármester és Kállai Mária körzeti országgyűlési képviselő is. A munka újraindítását török barátaink bánhatják.
Tovább olvasomSzázadik születésnapját ünnepelte a szolnoki Imre bácsi
Ráadásul egyúttal a 70. házassági évfordulóját is ünnepli a megyeszékhelyi lakos.
Tovább olvasomJön az új menetrend a MÁV-nál, a szolnoki vonalon is lesz változás
A lakossági észrevételeket is beépítették a módosított menetrendbe.
Tovább olvasom