Durván magas tartozása van a Jászberényi Tankerületi Központnak

Megosztás

Azt gondolhatnánk, hogy a jelenlegi kormányzat felülről irányított intézményrendszereiben, ahol mindenre – is – van pénz, köztük a tankerületi központokban aligha merülhet fel, hogy adósságban úszna egyik-másik. Ez azonban nagy tévedés, a Magyar Államkincstár (MÁK) összesítéséből kiderül, hogy brutálisan nagy a tankerületek lejárt adósságai, köztük a jászberényié is.

A tankerületek összes lejárt tartozása összesen 1603 millió forint volt. A MÁK szeptemberi állapotokat összegző listáján még „csak” 33 központ szerepelt, most ez a szám 38, ráadásul jelentősen nőtt számarányában is a tartozás, mintegy 20 százalékkal.

A nem túl sok büszkeségre okot adó képzeletbeli ranglista első helyén a Sárvári Tankerületi Központ szerepel, ők 236 millió forintos tartozásállományban vannak, ami 9 millió forinttal több, mint egy hónappal korábban. A második helyen az Észak-Budapesti található 156 millió forintos lejárt tartozással, bár hozzá kell tenni, jelentősen csökkent ez az összeg a szeptemberben fennálló 230 millióhoz képest. A harmadik helyen a ceglédi végzett 110 millió forintos adóssággal, ami viszont extrán kiemelkedő, mert pár hónappal ezelőtt még egy forint tartozásuk sem volt.

Nem kevessé marad el a Jászberényi Tankerületi Központ, amely 80 és 99 millió forint értékben rendelkezett adósságokkal októberben. A központ szakmai igazgatóhelyettese, Mészárosné Vas Márta, aki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jánoshida Fidesz-KDNP által támogatott polgármesterjelöltje volt 2019-ben, úgy fogalmazott tavaly a pedagógustüntetések kapcsán, hogy szerinte bűn a gyerekeket bevonni a tiltakozásokba, és azok is bűnösök, akik ezt támogatják, vagy szolidárisak velük.

A Népszava megkereste az illetékes Klebelsberg Központot, hogy mégis mi a fő indoka a tartozásoknak, de egyelőre nem válaszoltak, az új hírek fényében az viszont mindenképpen ironikus, hogy amikor novemberben költségvetési felügyelőket delegáltak több tankerületi központhoz, akkor a KLIK azt mondta a lapnak, hogy egyetlen központ sincs eladósodva.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Totyik Tamás szerint az állam nem ad elegendő forrást a tankerületi központok energiaszámláira, csak később kapnak valamilyen rezsikompenzációt, és mivel a fűtési szezon október közepén elkezdődött, a tankerületek adósságai még biztosan növekedni fognak.

Kép: HVG

Kapcsolódó cikkek