Idősbarát Önkormányzat Díjat kapott Jánoshida

Megosztás

Az idősek támogatását szolgálja az Idősbarát Önkormányzat Díj, amelyet néhány nappal ezelőtt huszadik alkalommal adtak át. Egy kis Jász-Nagykun-Szolnok megyei község, Jánoshida hosszú idő óta példát mutat ebben a témában, ezzel idén tizenegy másik település mellett, de a megyében egyedül kapták meg a díjat.

Az elismerésben azok a települések részesülhettek, amelyek kötelező feladataikon túl kiemelt figyelmet fordítanak a helyben élő idősek közérzetének, jóllétének javításáért. Idén Jász-Nagykun-Szolnok megyéből egyedül Jánoshida kapta meg a díjat, amit Eszes Béla polgármester vett át a Budai Várban tartott esemény során.

Minden évben a pályázati kiírás kiemel egy altémát, ami a végső döntésnél nagy hangsúlyt kap, idén ez az volt, hogy az önkormányzatok hogyan küzdenek az idősek elszigetelődése, magánya és tétlensége ellen.

De mit is tett a jánoshidai önkormányzat, ami által kitüntetésben részesülhetett?

Az Alzheimer café működtetésével alapos és részletes információkhoz juttatták a demenciával élőket hozzátartozóikat. Emellett a szenior örömtánccal, gyaloglóklubbal támogatták az idősek rendszeres testmozgását és egy egészségesebb életmód kialakítását, valamint érzékenyítő programokat szerveztek, amelybe bevonásra került a fiatalabb korosztály is.

„Legyünk büszkék településünkre, hiszen ezen a területen Magyarország legjobban teljesítő önkormányzatai között van Jánoshida” – írta a helyi lap.

A pályázatra 94 település pályázott, ebből 12 önkormányzat kapta meg az elismerést és a vele együtt járó 1,5 millió forintos támogatást.

Képek: Jánoshida Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek