Erős kettősség jön az időjárásban, hőség és komoly lehűlés egyszerre, zivatarokkal

Hazánk területén küzd meg egymással már csütörtöktől a délről érkező forró és az északnyugatról érkező hideg levegő. A front akár 15 fokos különbséget is eredményezhet az ország két eltérő pontja között a következő napokban, a Jászkunságig nagyobb eséllyel nem jut el az eső, a viharok és a lehűlés már csütörtökön, de a további napokban igen.

Tovább olvasom

Rendet raktak a túrkeveiek Recsken

A másfél héttel ezelőtti drámai kimenetelű vihar után máris rendbe tették a túrkevei ifjúsági tábort. A brutális erejű vihar elképesztő káoszt okozott az udvar teljes területén, kockáztatva a nyári idegenforgalmi szezon folytatását. Az önkormányzat abban a helyzetben volt, hogy vajon hogyan tovább? Ugyanakkor Kocsmár Tamás közmunkairányító által vezetett csapat a helyszínen megfeszített munkával törekedett még a káresemény hetében a helyreállításra. A válogatott vegyes csapat állt hivatali munkatársból, közfoglalkoztatottból és mint általában minden bajnál, Sörös Tibor tűzoltóparancsnok és munkatársa, Vékony Zoltán is részt vett a feladatokban. Gyakorlatilag egy teljes napi munkával…

Tovább olvasom

A Farkas Bertalannal leszálló egység is látható lesz a szolnoki RepTárban

Értékes relikvia gyarapítja hamarosan a szolnoki RepTár állományát. Augusztus 12-étől látható ugyanis egy új tárgy a repülőmúzeum kiállított anyagai között. Ez pedig az a leszállóegység, amiben egykoron Farkas Bertalan, mindmáig egyetlen magyar űrhajós földet ért űrrepülését követően, 1980 májusában. Farkas Bertalan Valerij Kubaszovval együtt járta meg a világűrt az 1980. május 26-án kezdődött repülés során, vele tért vissza a Földre a leszállókabinban június 6-án. A landoló egység a Közlekedési Múzeum és a RepTár közös együttműködése révén került Szolnokra. Az ünnepélyes megnyitón jelen lesz maga Farkas Bertalan is, aki egyébként Szolnokon végezte…

Tovább olvasom

Jogosítvány nélküli és vezetéstől eltiltott sofőröket kapcsoltak le megyénkben

Rendőr járőrök ellenőriztek egy 36 éves jánoshidai férfit, aki személygépkocsival közlekedett Jászladány belterületén 2023. augusztus 1-jén délelőtt – írja szokásos napi megyei összesítőjében a police.hu. Az egyenruhások megállapították, hogy a járművezető nem rendelkezik vezetői engedéllyel. A rendőrök előállították a jogsértőt Jászladányi Rendőrőrsre, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző járőrei intézkedtek egy 26 éves helyi lakossal szemben, aki személygépkocsival közlekedett Besenyszög belterületén, 2023. augusztus 1-jén a délelőtti órákban. A rendőrök megállapították, hogy a Szolnoki Járásbíróság a férfit eltiltotta a gépjárművezetéstől. A jogsértőt előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra,…

Tovább olvasom

Por izzott egy szolnoki üzemben

Izzott a por egy kétezer-ötszáz négyzetméteres hegesztőcsarnok elszívórendszerének porleválasztó kamrájában szerda hajnalban a szolnoki Bánki Donát úton – adta hírül a megyei Katasztrófavédelem honlapja. A közlemény szerint a szolnoki hivatásos tűzoltók vízsugár fedezete mellett belülről, illetve magasból mentő használatával kívülről bontották meg az elszívórendszert, és az izzó részeket eltávolították, eközben pedig egy gázfogadó berendezést áramtalanítottak. A csarnokban hatvanöt ember tartózkodott az eset idején, ők a tűzoltók kiérkezése előtt elhagyták az épületet. Fotó: Szolnok HTP

Tovább olvasom