Novemberig biztosan nem lesz nyugdíjemelés

Megosztás

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa írt nyílt levelet a kormánynak, Varga Mihály válaszából derült ki, hogy leghamarabb novemberben lehet visszamenőleges korrekció.

A kormány joga eldönteni, hogy november előtt kiegészíti-e nyugdíjakat, az emelés módszerének pontosítására tett javaslat pedig nem indokolt – többek között ez a válasz érkezett a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) elnökének nyílt levelére a kormánytól, írja a Népszava.

Juhász László augusztusban a nyugdíjak 3 százalékos, januárig visszamenőleges emelését, és az ellátások éves növelésének átalakításáról szóló egyeztetést kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, mert a magas infláció miatt gyorsuló ütemben szegényedik a nyugdíjas társadalom.

A levélre Varga Mihály a már sokszor hallott érvekkel válaszolt, azt írta a nyugdíjakat a korábbi éveknél magasabb mértékben, tavaly 14-, idén pedig 15 százalékkal emelte a kormány „a háború és a brüsszeli szankciók hatására megemelkedett infláció miatt”. A kormány azon dolgozik, hogy az infláció év végére egy számjegyű legyen – írja a Forbes.

Kitért arra is, hogy amennyiben az évközi adatok alapján a becsültnél magasabb lesz az éves infláció értéke, januárig visszamenőleg – a törvényben előírtak szerint – novemberben lesz nyugdíjkorrekció.

Juhász László szerint nem igaz, hogy hogy az év végi kiegészítéssel meg lehet őrizi az ellátások értékét, tavaly 14 százalékos volt az emelés, az éves infláció végül 15,2 százalék lett. Tavalyelőtt 0,3 százalékkal maradt el az emelés a valós pénzromlástól.

(via Forbes.hu)

Kapcsolódó cikkek