Megvannak a Színikritikusok díja várományosai, szolnoki jelölt nincs a listán

Megosztás

Ismét kimaradt a szórásból a szolnoki Szigligeti Színház, már ami a színikritikusok elismerését jelenti. Úgy tűnik, Balázs Péter korábbi és Barabás Botond új igazgató vezetésével nem adott eddig túl maradandót a kulturális életnek a szolnoki színház.

Megkezdődött a bérletek értékesítése a szolnoki Szigligeti Színház jegyirodájában. A társulat ebben az évadban is számtalan új darabot mutat be. A nagyszínpadi bemutatói a Lila ákác, az Eldorádó, a Hajmeresztő, a Figaro házassága – avagy egy őrült nap és a Függöny fel lesznek, a gyerekeket pedig az Aranykulcsocskával várják.

A múlt évadban olyan darabok kerültek színre, mint a Liliomfi Keresztes Attila rendezésében, A király beszéde Dicső Dániel rendezésében vagy Csiszár Imre rendezésében az Egy lócsiszár virágvasárnapja, ami után a Koldusoperát mutatták be, melyet Eszenyi Enikő vitt színre. Az évad utolsó nagyszínpadi bemutató A fösvény volt Szabó Máté rendezésében.

Hiába voltak azonban jeles darabok, jeles rendezők és színészek, úgy tűnik, a színikritikusok lécét egy sem vitte át.

A Színházi Kritikusok Céhe idén 44. alkalommal adja át a Színikritikusok díját, amellyel a 2022/2023-as évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el. A díjátadó gála, amelyen a tatabányai Jászai Mari Színház társulata közreműködik, szeptember 17-én lesz a Katona József Színházban, írta a fidelio.hu.

Idén 21 színikritikus (Balogh GyulaBóta GáborCsáki JuditCsizner IldikóDömötör AdrienneGabnai KatalinGergics EnikőHerczog NoémiKarsai GyörgyKeszte BálintKovács BálintKovács DezsőLénárt GáborNánay IstvánNémeth Fruzsina LillaPapp TímeaPuskás PanniStuber AndreaSzekeres SzabolcsTurbuly LillaUrbán Balázs) adta le voksát. 

Pedig kategóriában nincs hiány. Tizennégy kategóriában hagyományosan három-három nominált várja a szeptember 17-i díjátadót.

A várományosok listáján az Örkény Színház az abszolút rekorder: három produkció alkotói hét kategóriában összesen nyolc jelölést kaptak. A szombathelyi Weöres Sándor Színház négy kategóriában várományos.

Szolnok egyáltalán nem szerepel a színikritikusok térképén.

Forrás: fidelio.hu

Képünk illusztráció.

Kapcsolódó cikkek