Bejárták a tiszaligeti strandot, látható, hogy van még bőven munka

Majd két évvel az eredeti kérés után ma az önkormányzati képviselőknek lehetőségük nyílt megnézni a szolnoki Tiszaligeti Strand fejlesztésének helyzetét. Talán nem véletlen, hogy nem kapkodták el a bejárás lehetőségét, közölte közösségi oldalán Borda Zoltán ellenzéki képviselő. Mint megtudhattuk, alapvetően a fogadó főépületet volt mód bejárni. Az átépített, felújított fürdőt az eredeti tervek szerint 2021-ben kellett volna átadni. A múlt heti közgyűlés során a képviselő kérdésére a fejlesztési alpolgármester azt a választ adta, hogy a beruházás készültsége 83 százalékos. Mivel nem szakember, így számára rejtély, hogy ezt hogyan számolták ki.…

Tovább olvasom

Megnövekedett hanghatásra kell számítani hétfőtől csütörtökig Szolnokon

Kiképzési feladatokat hajt végre a Magyar Honvédség vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár a jövő hét elején Szolnokon, ezért megnövekedett hanghatásra kell számítani – közölte a szolnoki polgármesteri hivatal pénteken közleményben az MTI-vel. A tájékoztatás szerint hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között Tallinn városrész és a Besenyszögi út környékén kell a megszokottnál nagyobb hanghatásra számítani.A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát – írták.

Tovább olvasom

Börtönre ítélték a ladányi polgármester férjét

A jászladányi polgármester asszony férjét börtönbüntetésre ítélték testi sértésért, értesült szerkesztőségünk. És valóban, Bertalan László, vagyis a jászladányi polgármester asszony, Bertalanné Drávucz Katalin férje maga számolt be róla közösségi oldalán, hogy a Jászberényi Járásbíróság közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettében és testi sértés vétségében bűnösnek mondta ki, ezért halmazati büntetésként 1 év 4 hónap börtönre ítélte, aminek végrehajtását két évre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős. Arról, hogy mi is történt, maga írta le Bertalan. Ezek szerint: “A vád ellenem az, hogy (R. T.-vel és L. Gy.-vel) rendőrség kérésére polgárőri…

Tovább olvasom

Lehullott a lepel: kiderült, hogy ki szerepel a Momentum plakátjain

Titokzatos fantomképpel ellátott óriásplakátokon hirdette országszerte a Momentum, hogy „van válasza arra, hogy ki vezesse új útra Magyarországot, és arra is, hogy merre vezessen ez az út”. A találkozások rögtön elindultak, elsőként a HVG vetett fel, hogy valószínűleg Donáth Annát takarják ezek a fehér foltok, aki a párt húzóneve lesz a jövőre esedékes önkormányzati, és EP-választásokon.  Végre lehullt a lepel: a Momentum közleményében tudatta, hogy a régi-új arcuk valóban Donáth Anna.  A korábbi pártelnök a tavaly tavaszi választási vereség után húzódott hátrébb, majd a nyári tisztújításon sem indult el, mivel októberben…

Tovább olvasom

A második legmelegebb januárt mérték 1946 óta

A KÖTIVIZIG kiemelt mérőállomásainak adatai alapján 2023 első hónapjában területi átlagban 67 milliméter csapadék hullott, ami több mint duplája a sokéves januári értéknek. A havi átlaghőmérséklet alapján Szolnokon 2023 januárja volt a második legmelegebb első hónap 1946 óta. A kifejezetten esős decembert szintén csapadékban bővelkedő január követte, KÖTIVIZIG területi átlagban 67,0 mm csapadék hullott, ami 35,9 mm-rel haladja meg a sokéves 1. havi átlagot. A legtöbbet Jászberényben és Kiskörén (78,5 illetve 77,9 mm-t), a legkevesebbet pedig Kunszentmártonban (52,4 mm-t) mérték. Szolnokon 60,5 mm hullott. A Jászkunság székhelyén januárban (plusz) 4,5…

Tovább olvasom

Ma megkezdődött a duzzasztás, a vízügy készül az aszályra

Idén eddig mintegy 11 millió köbméter vizet tartott vissza a KÖTIVIZIG, ez megközelíti a belvízvédekezés során januárban a befogadókba átemelt víz mennyiségét. Az igazgatóságon a vízvisszatartás évek óta magától értetődő, bevett gyakorlat. Már csak azért is, mert nem először néznek szembe az egyre gyakoribb súlyos és rendkívüli aszályok okozta kihívásokkal. Ezért bevált műszaki beavatkozások, intézkedések sora szolgálja a vízhiányos időszakokat követően a talajvízszint emelését, a csatornákban a medertározást, vagy éppen a holtágak feltöltését. Ki is használták a téli csapadékos időszakot a működési területükön lévő holtágak, belvízcsatornák és esetenként halastavak, horgásztavak…

Tovább olvasom

Fideszesként indultak, függetlenként kerültek a testületbe

Értesüléseink szerint megvan a negyedik fideszes képviselő is Jászberényben, aki a kompenzációs listáról jutott be az önkormányzati képviselő-testületbe. Vagyis nem is fideszes immár, hanem független! Mint ismert, Jászberényben alapos vereséget szenvedett a Fidesz, az általa is kicsikart időközi választáson. A testületbe ugyanis csak kompenzációs listáról jutottak be a fideszesként indult jelöltek. A vereség aztán nem kis feszültséget ereményezett a jászberényi Fidesz és Pócs János fideszes választókerületi elnök között. Pócs ugyanis azt akarta, hogy új emberek kerüljenek be a testületbe, aminek azonban ellenállt Tamás Zoltán korábbi fideszes frakcióvezető. Pócs erre feloszlatta…

Tovább olvasom

Ungár Péter szerint elég lenne három ellenzéki párt

Az LMP-társelnök egyúttal kicsit Donáth Annáéknak is odaszúrt. Ungár Péter a HVG-nek adott interjúban arról beszélt többek között, hogy szerinte teljességgel értelmetlen ennyi ellenzéki pártot fenntartani, arra meg végképp nincs szükség, hogy legyen a parlamentben még két-három olyan párt, amelyik ugyanazt kommunikálja, mint a Demokratikus Koalíció. Szerinte egy baloldali (DK) egy liberális (Momentum) és egy zöldpártra (LMP) biztos, hogy szükség van. Az LMP társelnöke beszélt a Momentum nemrég indult plakátkampányáról is: “Teljesen hülyének nézi a választókat, aki azt ígéri nekik, hogy majd Donáth Anna – vagy bármelyik ellenzéki politikus – véget vet…

Tovább olvasom

Be akart gyújtani, életveszélyesen megsérült

Csütörtök délután értesítették a tűzoltókat arról, hogy a jászberényi Fátyol utcában egy ember égési sérüléseket szenvedett. Mint kiderült, az egyik lakó égésgyorsító használatával próbált begyújtani a ház vegyestüzelésű kazánjába, ám a rendkívül gyúlékony anyag a ruházatára került és lángba borította azt. A lakó a fürdőszobában próbálta hűteni magát, ekkor talált rá a gyermeke. A megégett embert súlyos, életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopter szállította kórházba. Ez az eset tökéletesen rávilágít arra, mennyire kockázatos olyan, rendkívül gyúlékony anyagokat használni tüzeléshez, amelyeket nem erre a célra gyártottak. Ezek az anyagok jellemzően annyira illékonyak és tűzveszélyesen,…

Tovább olvasom

Újabb gondokat vetett fel a fejlesztés

A napokban átadták Szolnokon a Véső út környéki úthálózatfejlesztést. A korábbi dzsumbuj helyett valóban szép, rendezett környezet lett. A korszerűsítés azonban Murhy egyik törvényét is érvényre juttatta. Ami így szól: minden megoldás új problémát szül. Probléma, hogy a sportkomplexum előtt tökéletes leburkolt területről korábban a szomszédos utcába folyt le a csapadékvíz, amit a csatornanyílások képtelenek voltak elnyelni. Erről a Hajdú és a Véső utca sarkán élők tudnának mesélni, akik nagy esőben ezt már átélték. Most akár a körforgalomnál is fennállhat hasonló a helyzet. A körforgalom más gondot is okozott, ezt…

Tovább olvasom