Börtönre ítélték a ladányi polgármester férjét

Megosztás

A jászladányi polgármester asszony férjét börtönbüntetésre ítélték testi sértésért, értesült szerkesztőségünk.

És valóban, Bertalan László, vagyis a jászladányi polgármester asszony, Bertalanné Drávucz Katalin férje maga számolt be róla közösségi oldalán, hogy a Jászberényi Járásbíróság közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettében és testi sértés vétségében bűnösnek mondta ki, ezért halmazati büntetésként 1 év 4 hónap börtönre ítélte, aminek végrehajtását két évre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős.

Arról, hogy mi is történt, maga írta le Bertalan.

Ezek szerint:

“A vád ellenem az, hogy (R. T.-vel és L. Gy.-vel) rendőrség kérésére polgárőri szolgálatuk során (velük tartottam civilként, nem polgárőr ruhában, nem bejelentkezve szolgálatra) éjszaka, kijárási tilalom alatt, több személy a polgárőr autót meglátva irányt váltva elszaladtak a polgárőr autó elől. Amikor utolértük őket, kiugrottunk az autóból. A polgárőrség elől menekülő személyek közül egyet sikerült utolérni, ő elmondása alapján azért, mert elesett. Ekkor kérdőre vontuk … -t, hogy miért vannak kijárási tilalom ellenére is az utcán. A válasz nagyon nem volt egyértelmű. Ekkor felhívtam telefonon az őrsparancsnokot, hogy mit csináljunk? Azt mondta, hogy sajnos nincs most a településen rendőr járőr, így ha beleegyezik a fiú akkor készítsek fényképet a fiúról, és a személyi igazolványáról is. A fiú beleegyezett, elkészítettem a felvételeket. Ezek után mondtuk, hogy a legrövidebb úton menjen haza. Ez kedden este történt. Majd öt nappal később, vasárnap este elmentek a kórházba orvosi látleletet készíttetni azzal a hazugsággal, hogy én rátérdeltem a hátára, fegyvert fogtam a fejéhez, le akartam lőni, és ráadásul három alkalommal fejen is ütöttem. Az orvosi látlelet egy darab, öt milliméteres aftát ír a szája belsejében, ami bármi mástól is származhat, pláne öt nappal később. Majd a hatodik napon feljelentést tettek ellenem.

Ez a vád, nem történt meg!!!

Ez egy nagyon jól kitalált, lejárató aljas hazugság személyem ellen!!!”

Majd mint írta egyebek mellett: “Az ítélettel nem értek egyet, fellebbeztem, így az ítélet nem jogerős! Folytatás másodfokon, a szolnoki bíróságon lesz.”

Hozzátette: “Addig megyek, amíg a felbujtó elnyeri méltó büntetését!”

A bejegyzéshez többen is hozzászóltak, nagyon sokan támogatják Bertalant.

Egyvalaki azonban ezt írta:

“Mi akartunk pénzt kérni tőled? Szerinted az öcsém egészsége kevesebbet ér, mint bár mennyi pénz? Tegnap a biroságon nem potyára kaptad a felfüggesztést ugy fellebbezhetel ahogy akarsz szived joga de a helyedben össze tettem volna a két kezem hogy csak ennyit kaptál egy fiatal koru gyerek bántalmazásáért remelem a nyakadba ver még több évet a biro”

Bertalan a feleségével együtt nagy Fidesz-szimpatizáns, számtalanszor látható Pócs János fideszes országgyűlési képviselővel egy fényképen, de erről árulkodnak posztjai is.

Többek között arról írt jászladányiként a jászberényi időközi választás előtt, hogy:

“Egy polgármesternek a mindenkori országgyűlési képviselővel, és a regnáló kormánnyal nagyon jó kapcsolatban kell lennie ahhoz, hogy az általa vezetett település fejlődjön. A Jászság fővárosának olyan polgármesterre és képviselő testületre van szüksége, akik képesek az összefogásra. Hajrá Jászság! Hajrá Jászberény! Hajrá Dr. Besenyi Orsolya!”

Kapcsolódó cikkek