Ungár Péter szerint elég lenne három ellenzéki párt

Megosztás

Az LMP-társelnök egyúttal kicsit Donáth Annáéknak is odaszúrt.

Ungár Péter a HVG-nek adott interjúban arról beszélt többek között, hogy szerinte teljességgel értelmetlen ennyi ellenzéki pártot fenntartani, arra meg végképp nincs szükség, hogy legyen a parlamentben még két-három olyan párt, amelyik ugyanazt kommunikálja, mint a Demokratikus Koalíció. Szerinte egy baloldali (DK) egy liberális (Momentum) és egy zöldpártra (LMP) biztos, hogy szükség van.

Az LMP társelnöke beszélt a Momentum nemrég indult plakátkampányáról is: “Teljesen hülyének nézi a választókat, aki azt ígéri nekik, hogy majd Donáth Anna – vagy bármelyik ellenzéki politikus – véget vet az inflációnak, a gazdasági válságnak” – mondta.

Szerinte ugyanis ezekre az ügyekre 2026-ig Orbán Viktornak van ráhatása, és nem az ellenzéknek. A politikus úgy vélte, hogy az önkormányzati és uniós választáson való szerepléssel nem lehet csökkenteni az inflációt, még ha egy Indira Gandhiba oltott Winston Churchill lenne is Donáth Anna.

Kapcsolódó cikkek