Bejárták a tiszaligeti strandot, látható, hogy van még bőven munka

Megosztás

Majd két évvel az eredeti kérés után ma az önkormányzati képviselőknek lehetőségük nyílt megnézni a szolnoki Tiszaligeti Strand fejlesztésének helyzetét. Talán nem véletlen, hogy nem kapkodták el a bejárás lehetőségét, közölte közösségi oldalán Borda Zoltán ellenzéki képviselő.

Mint megtudhattuk, alapvetően a fogadó főépületet volt mód bejárni.

Az átépített, felújított fürdőt az eredeti tervek szerint 2021-ben kellett volna átadni.

A múlt heti közgyűlés során a képviselő kérdésére a fejlesztési alpolgármester azt a választ adta, hogy a beruházás készültsége 83 százalékos. Mivel nem szakember, így számára rejtély, hogy ezt hogyan számolták ki.

Azt azonban tudni lehet, hogy az üzemszerű működéshez szükséges két “melléfúrásos” termálkút tényleges fúrása még nem kezdődött el.

Az esőzések feltöltötték a félkész medencét

A szintén a projekt részét képező szabadtéri élménymedence megépítésére szükséges forrást még nem kapta meg a város.

Ha ez meglenne már, akkor is a céldátum 2024. szeptembere volna.

A képviselő megjegyezte, persze történhetnek csodák, hiszen jövő tavasszal Európai Parlamenti és önkormányzati választások lesznek…

Javasolta, a helyszínen tapasztaltakról beszéljenek a mellékelt fényképek, hozzátéve, hogy a kivitelező által adott tájékoztatás és a látottak alapján, elkészülte után szép és hasznos színfolttal gazdagodik majd Szolnok.

Hogy ténylegesen mikor, azt senki nem tudta (merte) megmondani!

Képek: Borda Zoltán Facebook

Kapcsolódó cikkek