NER hotelek, ameddig csak a szem ellát – lassan ott tartunk, hogy az lesz a meglepő, ha semmilyen kormánypárti kötődése nincs egy hazai szálláshelynek. A politika és az üzlet összefonódása persze nem a Fidesszel kezdődött, de ennyi oligarcha, és vele együtt ilyen sok éhes száj bizonyosan nem irányította még gazdaságot. A K-Monitor néhány éve összeszedte az érintett szállodákat, természetesen Jász-Nagykun-Szolnok megye sem maradt ki a felsorolásból.
Search Results for: tisza szálló
Egy hét és kezdetét veszi a Csángó Fesztivál
Nemcsak a legismertebb, de a legjobban várt hazai folklórfesztivál természetesen idén is egyedülálló kulturális programokkal, koncertekkel és rendezvényekkel készül a Jászság fővárosában, ezúttal augusztus 6. (kedd) és 11. (vasárnap) között.
Fenntartják a tűzgyújtási tilalmat Szolnok megyében
A napokban megnövekedett átlaghőmérséklet miatt jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságával közösen hétfőtől Budapesten és Pest megyében elrendelte a tűzgyújtási tilalmat, máshol pedig, például Szolnok megyében, fenntartotta azt.
Jubileumot ünnepel hamarosan a cserkeszőlői fürdő – hosszú út vezetett idáig
Jövőre lesz hét évtizede, hogy megnyitotta kapuit a jelenleg Cserkeszőlői Fürdő és Gyógyászati Központ nevet viselő turisztikai attrakció. Ma is kirobbanó népszerűségnek örvend, az ország számos pontjáról érkeznek Cserkére kikapcsolódni, bár a kezdetekben árokfürdőként funkcionált, az emberek maguk ásták ki a saját részüket, ideiglenes „kabinjukat”.
Séta a múltban – Eötvös téri víztorony
Bizonyára minden szolnoki ismeri, a város egyik jelképe is lehetne, de sajnos méltatlanul elhanyagolt állapotban van. A Gólya parkban, vagyis hivatalosan Eötvös téren található víztorony mai napig arra vár, hogy valaki végre észrevegye.
Az édesszájúaknak kihagyhatatlan desszert túra indult Szolnok megyében
Egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy a Mautner Zsófi gasztroblogger, szakíró ötlete és kreatív közreműködése mellett hivatalosan is útjára indult az “Édes Szívem! – desszert túra az Alföld szívében” második etapja. A szervezők hangsúlyozzák, nem egy fogyókúrás túráról van szó, a könnyen elcsábuló diétázók tehát fokozott óvatossággal olvassák a programot.
Okozhat még meglepetéseket az önkormányzati választás Szolnokon
Hont András, az Átlátszó újságírója a júniusi önkormányzati választásokra készülés jegyében Eger és Szolnok összehasonlításával igyekezett szemléltetni a sok tekintetben azonos, de jelentős különbségekkel egyaránt bíró szomszédos megyeszékhelyek politikai-közéleti állapotát. Érdemes-e aggódni a szolnoki Fidesznek? Melyik két városvezető előzi meg Szalay Ferencet a legrégebben hivatalba lépők sorában? Mik a legfontosabb kritikák a városvezetés felé? Találunk érdekes információkat.
Szolnoknak és a Jászkunságnak befellegzett? Messzire elkerül minket az M9-es nyomvonala
Egy egészen gigantikus beruházás lesz a leendő M9-es autópálya, ezzel szeretnék ugyanis véglegesen összekötni a nyugatot a kelettel, ami hazánkat illeti. Egyelőre két nyomvonal között vacillálnak, mindkettő egészen borzalmas jövőképet vetít Szolnok és a teljes megye számára, a közelünkbe sem jut a kulcsfontosságú út.
Riverstone – az építkezés képekben
A szolnoki Riverstone szállodát építtető Green Plan-csoporttól lehetőséget kaptunk, hogy bejárjuk az építkezés helyszínét és megmutassuk olvasónknak, hogyan áll jelenleg a Holt-Tisza parti beruházás. Fotók: Vajó Levente
53 helyett 32 milliárd – a költségvetés kapcsán vitázott a szolnoki képviselő-testület
Heves vitákat szült a február 29-én, azaz ma megtartott szolnoki képviselő-testületi ülés, amelynek fő témája a város idei évi költségvetése volt: a tavalyi 53 milliárdos kiadási és bevételi főösszeg idén a tervek szerint mindössze 32 milliárdra csökken.