Szolnokon jelenleg csak az árral lehet úszni, a maga valójában ugyanis aki szeretne, az nem jut úszásra alkalmas helyhez. Egy szolnoki polgár tanulságos bejegyzésben tette közzé észrevételeit, amit bizosan nem tesz ki az ablakba a város fideszes vezetése. Aki ugyanis most úszni akar, annak a környéken kell keresni ehhez a lehetőséget.
Search Results for: tisza szálló
Régóta várják sorsuk jobbra fordulását ezek a szolnoki és kecskeméti épületek
Tőlünk nyugatabbra régen felismerték, hogy a múlt épített értékei az idő múlásával igenis pompás színfoltjai a modern város életének. Itthon is vannak erre jó példák, de a védett és nem védett köz- és magánépületek a befektetőknek gyakran szabad prédát jelentenek, vagy épp ellenkezőleg, forrás hiányában az idő vasfoga szedi szét ezeket az épületeket és tereket.
Újabb szégyenfolttal gyarapodhat Szolnok
Információink szerint a hónap végén bezárhat a szolnoki városközpontban található Mol-székház. A tízemeletes épületből állítólag a Kőrösi útra költöznek az utolsó “lakók” is, így kiüresedik az épület, amit egy ideje már árul is a Mol. Ezzel újabb üres épülettel gyarapodhat Szolnok.
Szolnok, az eszpresszók, cukrászdák és éttermek városa – volt
Vajon ki emlékszik még a Muskátli espressóra? Nem csodálkozhatunk rajta, hogy ma már csak kevesen tudják, hol volt ez, hiszen ma már ez épület sincs meg, amiben üzemelt. Szolnokon szinte 300 méterenként volt valamilyen vendéglátóhely. Ma már nagyítóval kell keresni ilyet.
Panaszáradat a lakóktól: Szolnok szemetes, koszos, de van mással is baj
Szabó Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője látogatott Szolnokra és tartott lakossági fórumot szerda este a Fiumei úti iskolában. A vendéglátó Györfi Mihály, szolnoki alpolgármester, az MSZP megyei elnöke volt. A szép számú érdeklődő által kisért fórum előtt azonban a politikus még sajtótájékoztatót tartott. Ezen egy két héttel ezelőtt készített országos kutatás eredményeit ismertette. Elmondta, hogy a megszólaltatott 18 és 64 év közötti korosztályt leginkább az egészségügy helyzete foglalkoztatta. Közel 80 százaléknyian tartották ezt a fontosnak, miközben 16 százaléknyian voltak vele elégedettek. Második fontos téma az infláció volt, a válaszadók 69 százaléka tartotta ezt fontosnak, az…
Alaposan lábon lőtte magát a kormánypárti lap egy dicsőítő cikkel, olvasók cáfolták meg
A napokban a Fidesz Szolnok megyei lapja a szolnoki fürdőkörképről adott számot. A siralmas helyzethez képest már a cikk címe is elég optimista volt, hiszen azt írták: Szolnokon egyelőre egy úszásra alkalmas létesítmény használható. Azt is írták, hogy bár a rezsiárak miatt számos strandfürdő, uszoda zárta be kapuit, Szolnokon azonban úszhatunk és melegvízben is áztathatjuk magunkat a téli időszakban is. A vármegyeszékhelyen négy uszoda és fürdő várja a közönséget, ám nem mindig és nem mindenkit. Az ötödik komplexum átadása még odébb van. A lap ezután felsorolja a lehetőségeket. A Véső úti Strandfürdőben –…
18 éve szenvedett végzetes balesetet Bubik István
Bubik István Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész 2004-ben ezen a napon, november 28-án hunyt el autóbalesetben Szolnokról hazafelé tartva. Vasárnap volt. Ködös, csúszós, téli reggel. Egy szolnoki premiert ment megnézni, régi barátja, Funtek Frigyes hívta meg Szolnokra, aztán ott maradt a barátokkal. Beszélgettek, iszogattak, talán még dobolt is nekik. Hajnalban pedig ment vissza a Tisza Szállóba. Ezekkel a gondolatokkal emlékszik Bubik Istvánra az Újságmúzeum. “Már bent járt a recepciónál, amikor azt mondta, még kivesz valamit a kocsiból. Akkor látták élve utoljára. Ha akkor felmegy a szobájába és délig alszik, ma…
Újabb kincsekkel bővült az értéktár
A Városi Értéktár Bizottság legutóbbi ülésén döntött arról, hogy elfogadva az ajánlásokat, két új értékkel bővíti a helyi értéktárat, amely ezzel már 83 értéket számlál. Az ülésen a bizottság tagjai a beérkezett öt javaslat közül a szolnoki Alcsi Holt-Tisza és a „B.A.P.Macihad macigyűjtemény felvételéről döntött. A keddi ülésen a MÉB tagjai közül Rózsa Lajos (elnök), Dr.Horváth László, a szolnoki Damjanich János Múzeum igazgatója és Dr.Bartha Júlia, etnográfus, keletkutató, a Damjanich János Múzeum nyugalmazott osztályvezetője és Vadas Sándor, a Megyei Értéktár Bizottsági titkára vett részt. A 2014-óta folyamatosan bővülő megyei kincsek…
A Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának sorsa is téma volt a szolnoki közmeghallgatáson
Közgyűlést tartott csütörtökön a szolnoki önkormányzat.Ez előtt közmeghallgatást tartottak, amin hárman intéztek kérdést, felvetést az önkormányzatnak. Először egy szolnoki lakos arról érdeklődött, hogy mit szándékozik tenni az önkormányzat a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának épületével. Elmondása szerint ő maga is ott dolgozott, illetve ingatlanszakértőként tudja, hogy mekkora értéket képvisel az épület. Ilyen rádió stúdió céljára épült építményből egyébként összesen három ilyen van az országban, és stúdiója olyan hangcsillapítású, ami önmagában állítólag 500 millió forint értékű. Tudomása szerint nyáron felmérték az épületet a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Mathius Corvinus egyetem közös megbízásából, hogy lássák,…
Szolnok specialitása, a habos isler születése
Eredete a Szapáry utcában már működő, 1911-12-ben a Jánszky–Szivessy építészpáros tervei alapján átalakított Kádár-féle házban több, mint száz évig működő cukrászdához köthető – olvasható az Otthonkában. Az 1930-as években az a mondás járta, hogy „Szolnokot a Művésztelep, a Tisza Szálló és a Kádár cukrászda miatt érdemes felkeresni”. A cukrászda egyik különlegessége az volt, hogy a hazánkban elterjedt bécsi receptek helyett a Párizsban divatos gyümölcszselés édességek domináltak a kínálatban. Itt cserélte le id. Kádár Kálmán cukrászmester az islerben a lekvárt a habra. Egy tanítványa – Móra Ferenc – elkészítette csokoládés habbal,…