El sem hinnénk, hogy pörgött az élet ötven éve Szolnokon

Megnyílik a Touring Hotel, épül a Pelikán Szálló és a Centrum Hotel, készül a nyolc tantermes vízügyi szakközépiskola és a százhúsz személyes kollégium: ötven évvel ezelőtt, 1974-ben nem akárhogy zajlott az élet, legalábbis ez olvasható a mára kordokumentumként szolgáló Szolnok Megyei Néplapban.

Tovább olvasom

Óvatosan ősszel az utakon – erre hívja fel a figyelmet a rendőrség kampánya

Itt az ősz, kedvezőtlenebbé válnak a látási viszonyok, ezért fokozott figyelemmel kell lenni az utakon. Erre igyekszik felhívni a figyelmet a „Látni és látszani”-kampány keretében a rendőrség. A Light Friday program során november 3-án láthatóságot javító közlekedésbiztonsági eszközöket osztottak ingyenesen Szolnokon, de a Jászságban is igyekeznek tájékoztatni a közlekedőket.

Tovább olvasom

Régóta várják sorsuk jobbra fordulását ezek a szolnoki és kecskeméti épületek

Tőlünk nyugatabbra régen felismerték, hogy a múlt épített értékei az idő múlásával igenis pompás színfoltjai a modern város életének. Itthon is vannak erre jó példák, de a védett és nem védett köz- és magánépületek a befektetőknek gyakran szabad prédát jelentenek, vagy épp ellenkezőleg, forrás hiányában az idő vasfoga szedi szét ezeket az épületeket és tereket.

Tovább olvasom

Szolnok, az eszpresszók, cukrászdák és éttermek városa – volt

Vajon ki emlékszik még a Muskátli espressóra? Nem csodálkozhatunk rajta, hogy ma már csak kevesen tudják, hol volt ez, hiszen ma már ez épület sincs meg, amiben üzemelt. Szolnokon szinte 300 méterenként volt valamilyen vendéglátóhely. Ma már nagyítóval kell keresni ilyet.

Tovább olvasom